Noha Espinosa nem nagyon rejti/rejtette véka alá, hogy egyfajta Alien-hommage a Life (már az előzetesek is azt sejtették, hogy itt bizony Ridley Scott klasszikusa lesz az „alap”),
mégis hiba lenne ötlettelen parafrázisként leírni a svéd származású rendező
filmjét.
Először is: a halál – élet (?) –
esetünkben nem a nyolcadik, hanem a hetedik utas, s végső soron nem is
lételeme a gyilkolás – miként az Alien-mozik
hasfalból előtüremkedő ragadozójának -, szimplán csak túlteng benne az
életösztön. A cuki módon Calvin névre
keresztelt, hiper gyorsan fejlődő marsi létforma csupán a túlélésért küzd, majd - miután ellenséges reakciókba ütközik - az „erősebb kutya baszik” elve
alapján igyekszik a tápláléklánc csúcsára hágni a
mindösszesen hat fős, nemzetközi űrbázison.
Daniel Espinosa nem sokat bajlódik a viszonyokkal, szinte mindent a suspense-nek és a
pergő ritmusnak rendel alá. Bölcs döntés! Az alap szitu kísértetiesen
ismerős, így hát nincs mese, székbe kell szegezni a nézőt! A vállalt feladatot pedig a
stockholmi rendező tisztességgel abszolválja.
Nincs új a nap alatt, de a Life – elég magabiztos cím, nem igaz? –
pimasz húzásai és „szabálytalanságai” a maguk módján egészen imponálóak. A film
lazán megválik másodpercek alatt a karaktereitől (senki számára sincs
kegyelem, egytől egyig mindenki csúnya véget ér), s még a fináléban is képes
meglepetéseket okozni.
Szóval, persze, láttuk már ezt „valahol”,
de Daniel Espinosa mozijában kellő
kraft és kreativitás munkál!
Nyolc… izé, hetedik utas a halál!
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése