Andrev Zvyagintsev az orosz hagyományokat követve a
klasszikus „Bűn és bűnhődés-toposzt”
gondolta újra és ültette át mai kontextusba.
A 2015-ben a legjobb idegen nyelvű
film Golden Globe-ját begyűjtő (Oscarra is jelölték, de azt végül az Ida elhappolta előle) filmdráma az
elmúlt évtized egyik legérzékenyebb európai mozija; nagyon intelligens, finom
társadalomkritika.
Legfőképp az orosz társadalmi és gazdasági viszonyok kapják meg a magukét. Úgy fest nem csak nálunk, Oroszországban is
megállt az idő. Hiába játszanak ők is – ahogy mi is - demokráciát, a dolgok még
mindig a megkövült/megrögzött szocialista alapelvek mentén rendeződnek. Elhízott,
arrogáns, hataloméhes ex-pártemberek mondják meg a tutit, és tartják
rettegésben a csóró kisembert.
Igen, a kisember – csinovnyik (?)
– vergődése ez. Kolja szembemegy a
hatalommal, de hamar nyilvánvalóvá válik a számára, hogy szélmalomharcot vív, s
a küzdés szépen lassan, kíméletlenül felőrli az energiáit.
Zvyagintsev nagyon érzékletes családi drámát (is) kanyarint
mindeközben, jól összekuszálja a szálakat, csak hogy még komplexebb legyen a
kép. Hiába, ha jön, akkor bizony csőstül jön a szar! Kolja élete is pillanatok alatt hullik darabokra.
Olyan a Leviatán, akár egy roppantul erőteljes, keménykötésű, mégis nagyon szenzitív,
finom, légies színdarab.
És nincs feloldás. Hogy is lenne?
Zvyagintsev ugyanis az életről beszél
- mégpedig igen kendőzetlenül.
95%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése