Jarmusch is back!
A Halott ember, a Szellemkutya,
a Kávé és cigaretta és még számos
kultikus mű után Jim Jarmusch
ráadásul olyannyira „back”, hogy a Paterson nem csak az év egyik
legtörékenyebb, legszenzitívebb filmje, hanem a Jarmusch-életmű eddigi egyik legjobbja is!
Egy csendes művész ember, a halk szavú
Paterson hétköznapjaiba csöppenünk. Paterson irigylésre méltóan hétköznapi,
és irigylésre méltó sztoikussággal és sajátos érzékenységgel szemléli az őt
körülvevő világot. Bár tudnánk mi is ilyen nyugalommal viseltetni az esetek többségében igen-igen egzaltált
kontextusunk iránt. Hősünknek nincsenek nagyra törő
tervei, már ami a „kifelé élést” illeti.
Buszsofőrként tevékenykedik. Minden áldott nap ugyanazt az utat járja be.
Percre pontosan ugyanakkor kel, elfogyasztja a csésze kávéját, munkába indul,
elvégzi a munkáját, otthon higgadtan hallgatja végig extrovertált barátnője
csacsogását, elviszi a kutyát sétálni, és végezetül ledönt egy pofa sört a
kedvenc bárjában.
Így él. Mint már említettem, „kifelé”. A látszólagos nihil ellenére a „belső” útja azonban nagyon is érzelem gazdag. Paterson gyönyörű, letisztult verseket komponál buszvezetés és
padon ücsörgés közben. Eszköztelen, rímtelen, pórias, mégis rendkívül sokat
mondó költészete maga a csoda.
Miként maga a csoda a film is!
Amelyben jószerivel nem történik egyéb, mint amit az imént már összefoglaltam.
Látunk egy „befelé élő” fickót, aki
belső indíttatásból teremt értéket. Nem a siker hajtja, nem a köznek szánja
mondandóját. Az írás egyfajta belső kényszer a számára.
Jarmusch filmje közel sem olyan drámai, mint ahogy az eddigi
beszámoló alapján gondolnád.
Sőt! Nagyon is humoros.
Intelligensen vicces. És Paterson sem
egy tipikus tragikus művész figura. Van az egész lényében valami különös irónia,
ami végighasít a történeten is!
A film hétköznapiságának,
eseménytelenségének felszíne alatt rengeteg minden zajlik! Érzékletes
utalásokkal és szimbólumokkal van tele a film, rendkívül okosak és találóak a
párbeszédek, a figurák pedig, hiába nem sokat tudunk meg róluk, a maguk
egyszerűségében nagyon is beszédesek.
A Paterson párját alakító iráni származású Golshifteh Farahani karaktere épp a főszereplő ellenpólusa. Hangos,
harsány, állandóan izgő-mozgó figura, aki kiteljesedésre, elismerésre vágyik, s
– szerelmével ellentétben - nagyon is sokat törődik a „kifelé éléssel”, és konstans a megfelelő élet-szerepet keresi,
kutatja magának. Paterson mellett
azonban, bármennyire is igyekszik, csak középszerű lehet. Tehetségtelen
műkedvelő. Főhősünket mindez azonban egy cseppet sem zavarja, a két pólus jól
kiegészíti egymást. Megvan a harmónia. Végső soron, így vagy úgy, de mindketten
művészek, Jarmusch pedig – Paterson perspektíváját képviselve - nem
is igyekszik pálcát törni a dolog felett - vagy épp határozott véleményt formálni.
A mester szerint a lényeg az önkifejezés, és az arra való törekvés. Minden más
lényegtelen és teljességgel szubjektív.
Adam Driver annyira belepasszol Jarmusch
univerzumába, hogy nála megfelelőbb aktort keresve sem találhatott volna a direktor
a címszerepre! A fiatal színész uralja a vásznat, otthonosan mozog a New Jersey-béli Paterson csodás, csalogató, zegzugos, jellegzetesen amerikai utcáin.
Nagyon szép mozi ez! Lírai, vicces,
intelligens, befelé tekintő, rabul ejtő.
Jim Jarmusch fittyet hány a korszellemre, a filmje baromira nem „mai”.
A maga furcsa, anakronisztikus módján „időtlen”, ez pedig még inkább
vonzóbbá teszi.
90%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése