2017. június 1., csütörtök

Utóhatás - Aftermath


A hivatalosan épp a mai napon a magyar mozikba kerülő Utóhatás - ha csupán a projektben résztvevők névsorát pörgetjük - egy igazi unikális filmélményt sejtet.
A producer a zseniális Darren Aronofsky, az író az a Javier Gullón, aki Denis Villeneuve zavarba ejtő 2013-as Ellenség c. kiváló misztikus filmjének szkriptjéért felelt. 


És ha az egyéb tényezőket is figyelembe vesszük, hogy Arnie a nem túl veretes, de nem is elvetendő Maggie után ismét drámai szerepben domborít, s a mostani „nekifutásban” az egyik legkiválóbb kortárs karakterszínész, Scoot McNairy (Monsters; 12 év rabszolgaság; War machine) a partnere, szóval akkor – a puszta tényekre (a stáblistára) alapozva - egészen ígéretesnek tűnhet az Aftermath.


Akit azonban kihagytunk az eddigi felsorolásból, az pont az Utóhatás rendezője, a finoman szólva sem túl tapasztalt Elliot Lester. No, tulajdonképpen – többé-kevésbé - rajta ment el ez a mozi. No és – meglepő módon - Gullón felületes forgatókönyvén.


Schwarzenegger nem egy gigászi tehetségű színművész, de itt magához képest tényleg beleadott apait anyait. Kár, hogy a letisztult, eszköztelen indie-drámának álcázott Aftermath épp olyan fakó, mint a képei. És enervált, és mindemellett még borzasztóan statikus is.
A szereplők béna díszletek között lehelik ki a lelküket, de a szenvedésükből, mi nézők, nem sokat érzékelünk. Pedig a karakterek lelkébe, gondolataiba, emócióiba történő alámerülésből lehetett volna megteremteni a nagy betűs drámát. 


Az Arnie által megformált építőipari munkás tragikus módon egy repülőszerencsétlenség folytán veszíti el feleségét és unokájával várandós lányát. És kárpótlást akar. Nem anyagit, más jellegűt!
Ezen a ponton is megbicsaklik a sztori, hisz a fazon lelki folyamataiba nem igen látunk bele. Beleőrült a veszteségbe, vagy „csak” a gyász stációit éli át, s ezért a furcsa eszelősség? Nincs kibontva a dráma pszichéje…


A történet másik oldalán már valamivel kompaktabb a kép. McNairy próbálkozik, igyekszik, a légi irányító személyes drámája sokkal több érdekességet tartogat, mint Arnie banális kálváriája. De itt sem tud zöld ágra vergődni önnön magával a film, illetőleg a szkript.
S végül a két „szál” találkozása, a „tragédia tragédiája” is túlságosan ormótlan és ügyefogyott. Ezen a ponton már az is felsejlett bennem, hogy lehetséges-e, hogy átvertek és valójában egy paródiát nézek. De nem! Ez a „valóság”, azaz Elliot Lester filmjének a valósága. Amelyben kívülállóként toporgok.
És a végén már én érzem szarul magam, amiért nem érint meg egy ilyen rendkívül tragikus, letaglózó családi dráma.

40%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése