2020. január 12., vasárnap

Kafarnaum: A remény útja - Capernaum


Nadine Labaki filmje ugyan nem vall nyíltan antinatalista nézeteket, kétségtelen azonban, hogy kapcsolódik valamelyest a ’születésellenesség’ gondolatiságához. Hogyne, hisz a film főhőse, a libanoni gettóban nyomorgó Zain – akiről azt sem tudni, hogy pontosan hány éves: nem rendelkezik sem születési anyakönyvi kivonattal, sem egyéb személyes okmányokkal – beperli a szüleit, amiért azok a világra hozták őt.


Ezzel a bivaly erős felütéssel indít a film. Rögtön a bíróságon találjuk magunkat, ahol aztán kőkemény mondatok hangzanak el a hozzávetőlegesen 12 éves, szomorú szemű, egy bölcs aggastyán tekintetével rendelkező kisfiú szájából. Majd Labaki szépen lassan kibontja a történetet, hogy mindannyiunk számára érthetővé váljon Zain megkérdőjelezhetetlen, konzekvens döntése.


S amellett, hogy Labaki olyan dokumentarista részletességgel tárja fel a poklot, a Krisztus által elátkozott Kaparnaumot, amely minden szinten sokkoló hatással bír, s egyértelműen Zain mellé állítja a nézőt, nem tör pálcát a kisfiú szülei felett sem.
A tárgyalás során az anya kifakad: „Hogyan ítélkezhetnek felettünk?”. No igen, hogyan? Ezeket az embereket ugyanis épp úgy a kilátástalanság szülte, ahogyan Zaint és testvéreit. S bár Labaki „reményt” kínál, azért bőven ott van az üzenetben az is, hogy ezzel az örökséggel bizony baromi nehéz mit kezdeni. 


Zain perlekedik, elutasít, lázad, s 12 éves létére felnőtt férfiembereket megszégyenítően állja a sarat. Egy ponton azonban ő is meghasonlik, eluralkodik rajta a keserűség, s rájön, hogy kilátástalan szélmalomharcot vív az elemekkel, az őt folyton folyvást legyűrő kontextussal.
A gondjaira bízott Yonas-t, bár mindent megtesz azért, hogy maga mellett tartsa, végül kénytelen eladni az emberkereskedőnek, s épp úgy kötözi le a totyogó kis embert, ahogy szülei a testvéreit, s feltehetően kisgyerekkorában őt magát is.
Viszi tovább a mintát.


Labaki Kafarnaumja elementáris erejű élmény. A kép, amit mutat félelmetesen realisztikus. A film minden egyes jelenetét valós helyszíneken forgatták – még a börtön szcénákat is -, s a rendezőasszony koncepciójához következetesen ragaszkodva mindvégig amatőr színészekkel dolgozott. Törekedve arra, hogy még valószerűbbé tegye alkotását.  


De nem csupán a téma miatt vált a díjátadók (Cannes, BAFTA, Oscar, Golden Globe etc.) egyik kedvenc idegen nyelvű mozijává a Kafarnaum. Labaki filmje ugyanis tényleg releváns kérdéseket szegez az emberhez, s bár nem ítélkezik, válaszokkal is szolgál!


Az amatőr, mégis klasszis teljesítményt nyújtó „színészek”, élükön a Zaint megformáló, valójában 15 esztendős Zain Al Rafeea szenzációs játéka is nagyban hozzá járul a feledhetetlen élményhez.
Zain mosolya a film zárójelenetében valóságos, reménnyel teli, mégis rendkívül fájó. Minket korhol, minket vádol – mindnyájunkat! Amiért hagyjuk megtörténni, hogy emberek, gyerekek milliói kénytelenek ilyen aljas, kilátástalan, embertelen körülmények között élni, szeretet és törődés nélkül.
Hatásos, de cseppet sem hatásvadász, rendkívül emlékezetes mozi a Kafarnaum: A remény útja.

90%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése