Bevallom töredelmesen, nem nagyon
értettem annak idején A messzi dél vadjai
mindent elsöprő sikerét. Illetve igen, végül is ki az, akit ne hatna meg egy 6 éves
fekete kislány kálváriája a kilátástalanságban, az elszigeteltségben. Mégis, Benh Zeitlin alkotása engem személy
szerint nem tudott oly mértékben magával ragadni, mint a testvérfilm, A háború sámánja, mely sokkal zsigeribb,
sokkal nyomasztóbb és sokkal húsbavágóbb, mint A messzi dél vadjai.
Kim Nguyen műve a végletekig lecsupaszított, naturalista munka,
mely szinte dokumentarista jelleggel mutatja be az Afrikában zajló borzalmakat.
A főszereplő Komona megpróbáltatásai „valósak”,
a lány szinte sztoikus belenyugvással veszi tudomásul sorsát. A tizenéves
fiatal hiába válik a háború hírhedt boszorkányává, ő is csupán csak egy eszköz,
egy fegyver a kegyetlen, vérszomjas katonák kezében.
Nguyen nem foglal állást, olyan
értelemben legalábbis nem, hogy nem próbál meg direkt az érzelmeinkre hatni.
Naná, a háború nem okés, ez az alapállás, de innentől fogva Nguyen „csak”
közöl, képeket mutat, afrikai falu viskói között rohangáló tyúkokat, a kínlódó
Komona-t, a lány verejtékes homlokát, gyötrelmes terhességét, s a folyóparton
végbemenő szülést – születést (?).
Ez épp elég, hogy aztán
határozott vélemény alakulhasson ki bennünk Komonáról, Afrikáról és az ott
zajló eseményekről.
A háború sámánja minimalista
eszközökkel, jóval kevesebb „felhajtással” ér el dupla akkora hatást, mint A messzi
dél vadjai, s mindezt mindennemű művészkedés és hatásvadászat nélkül teszi.
„Értékeld át!”, ne sírj, hogy épp kánikula van, örülj annak, amid
van, amit kaptál és amit – vélhetően még – kapni fogsz! Komona elmeséli –
megmutatja -, hogy miért!
85%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése