David MacKenzie (Hallam Foe;
Young Adam) börtönfilmje tavaly márciusban debütált az Egyesült Királyságban, majd elég szépen tarolt a független filmfeszteken, mindez azonban nem
volt elég ahhoz, hogy egy hazai bemutatót megszavazzanak neki a honi
forgalmazók.
Pedig MacKenzie ismét hozza a
szintet! Mint ahogy eddigi filmjei, úgy a Starred
up sem maga a tökély, de a direktorra jellemző realista-naturalista ábrázolásmód
ezúttal is maximálisan átjön.
A „starred up” egy angol kifejezés, amelyet azokra a fiatalkorú bűnelkövetőkre
használnak a börtön szlengben, akiket rossz magaviseletükért, vagy egyéb
kihágások miatt átszállítanak a „nagyok” közé, az „igazi” kóterbe. MacKenzie
filmjének főhőse a 19 éves Eric Love pont
egy ilyen figura. Öntörvényű, erőszakra hajlamos, forrófejű, és persze
kezelhetetlen.
Love film eleji „bevonulása” a
böribe már önmagában megér egy misét, de az operatőri munka mindvégig kiváló. Michael McDonough sokszor él az ún. „point of view shot” adta lehetőségekkel,
így igazi testközeli élményben lehet részünk. Ott rójuk a köröket a rabokkal az
udvaron, s Love különféle „magánakcióit”
is egészen közelről szemlélhetjük. A börtön-feeling
szinte kézzel tapintható, érezni a slozik bűzét, a zuhanyzó állott levegőjét,
no és persze a bezártság kétségbeejtő hangulatát.
A forgatókönyvíró, Jonathan Asser saját börtönélményeit
dolgozta fel a műben, korábban ugyanis önkéntes terapeutaként dolgozott a Wandsworth-i Fegyházban. Az, hogy Asser első
kézből gyűjtötte be az „infókat”, abszolút a film javára vált. Ennyire valós és „húgyszagú” ’börtöntablóhoz’ még nem igen volt szerencsénk.
Ráadásul a fogvatartottak
különböző elcseszett dialektusaiban
is elmerülhetünk. Jack O’Connell pl.
olyan hányaveti módon beszél angolul, hogy emeljük kalapunkat az előtt, aki
felirat nélkül képes megérteni az elmormogott, elhadart félmondatokat, amelyek
az iskolában tanult british english-el még csak köszönő viszonyban sincsenek. Kiejtés,
nyelvtan, etc. etc.
A forgatókönyv próbálkozik némi
kritikai élt is beleintegrálni a műbe: bírálja a rabok rehabilitációját és
összességében a börtönviszonyokat, továbbá a korrupciót és az „erősebb kutya baszik”
hierarchiáját. Ezek a szegmensek a film gyengeségei, nincs ugyanis minden
esetben kibontva a mondanivaló, és nincs kifejtve/megfogalmazva okosan, határozottan a vélemény.
MacKenzie realista, minimalista
eszközökkel operáló börtöndrámája
azonban erős, hatásos munka. Nincs score,
nincsenek hatásvadász elemek, sem pedig érzelmi tetőpontok.
Csak a böri kegyetlen, rideg, jéghideg atmoszférája…
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése