A Chasing mavericks az a típusú
film, mely alatt végig várod és várod a mozi-kataklizmát,
végül azonban nem, hogy kataklizma nincs, de még csak egy lájtosabb robaj sem töri
meg az egyre kínosabbá váló csendet.
Ettől függetlenül a fiatalon
elhunyt szörf zseninek, vagyis Jay Moriarty-nak emléket állító alkotás nézhető –
szépek a képek, ízléses a filterezés és a főszereplők – Gerard Butler és
Jonny Weston – is hozzák a tőlük elvárható szintet. A kérdés azonban az, hogy drámai
csúcspontok nélkül működik-e a sportfilm (?).
A válasz nem egyértelmű, mert
egyrészt Curtis Hanson (8 mérföld;
Szigorúan bizalmas; Wonder boys) minden tőle telhetőt megtesz, és érződik a
rendezői tapasztalat is, ugyanakkor mégiscsak hiányzik az a plusz, ami miatt
megrázóvá, vagy éppen tragikussá válhatna Moriarty egyébként megrázó és
tragikus története.
Talán az sem tett jót a filmnek,
hogy nem sokkal a forgatás befejezte előtt Hanson betegsége miatt gyors rendező
cserére kényszerült a projekt (bár Michael
Apted gyakorlott öreg róka módjára oldotta meg a feladatot…); vagy csak
szimplán az alkotói odaadás hiányzott. A fene tudja.
Mindenesetre a Mavericks egy
átlagos sportfilm lett. A látvány lenyűgöző, a szörfös szcénák nem különben… De
vajon elég-e mindez ahhoz, hogy tartalmassá váljék a majd’ 2 órás játékidő?
Költői kérdés…
60%
Én nagyon szeretem ezt a filmet, már többször megnéztem, és értékelem benne, hogy nem egy "megríkatós" hatásvadász film, hanem az emberi küzdelmet, céltudatosságot emeli ki. Mindig erőt merítek belőle, hogy nem adhatom fel az álmaimat akkor se, ha belehalok!
VálaszTörlésSzerintünk sem rossz. És ahogy írtad is, az üzenet nagyon erős! Mi csak azt sajnáljuk, hogy a film nem tudja maradéktalanul átadni azt.
VálaszTörlés