Az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni egyértelműen az év eddigi „legjátékosabb”
mozija. Bár klasszikus dramaturgiai ívet jár be, mégis nagyon friss és
nagyon szokatlan.
Alfonso Gomez-Rejon valóban óriásit dobbantott! Ki gondolta volna,
hogy a középszerű, a retro-horror
mázba nem túl stílusosan meghempergetett The town that dreaded sundown után egy ilyen emberi, könnyfakasztó - de egy
pillanatig sem nyálas - alkotással fogja meghódítani a mozirajongók szívét.
A Me and Earl and the dying girl-ben egész egyszerűen minden a helyén
van. Jók a karakterek, szinte minden egyes színész a tudása legjavát nyújtja, s
láthatóan és érezhetően örömmel, teljes odaadással formálja meg a figurát.
Gomez-Rejon jól kezeli a tetőpontokat, nem esik túlzásokba, s
könnyfakasztásra is csupán a valóban katartikus végjátéknál kerül sor - a finom
independent-íz mindvégig érezhető.
Divat a filmet a tavalyi, hasonló kaliberű Csillagainkban a hiba-hoz
hasonlítani, Greg története a rákos lánnyal azonban sokkal objektívebb – és egyúttal
rendhagyóbb -, és bár a Shailene Woodley-mozit
is nagyon szerettem, az Én, Earl és a
csaj, aki meg akar halni vitathatatlanul magasabban szárnyal, magasabbra
tör, mint a Fault in our stars.
Greg vívódásai és a coming-of-age
hatások kedves bájt kölcsönöznek a műnek, a filmkészítős epizódok bravúrosak,
Gomez-Rejon egészen zseniális módon tiszteleg a kedvencei előtt: Kubrick, Francis Ford Coppola, és Truffaut is megkapja a maga külön bejáratú, cuki kis „hommage”-ét.
Amint említettem, a sztori
konvencionális, abban a tekintetben legalábbis mindenképp, hogy nincsenek
rendhagyó fordulatok a szkriptben.
A gimnazista Greg összebarátkozik a rákos Rachellel, a két fiatal közel kerül egymáshoz, majd jön a felismerés: „mindannyian
kukaceledel vagyunk”… Ezzel szembesülni pedig fájó, bármilyen korban,
életszakaszban is próbálja megérteni, elfogadni, feldolgozni az ember…
A film sava borsát a karakterek,
az ötletes történetmesélés, a humor – a Fifti-fifti óta tudjuk, hogy a rákkal bizony lehet viccelni! -, a
vizuális megoldások, a szokatlan beállítások, és a sztorizgatós, epizodikus
szerkezet, a laza hangvétel adják.
Páratlan élmény az Én, Earl és a csaj, aki meg fog halni.
Ott a helye 2015 legjobbjai
között, ez nem is kérdés.
95%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése