…tök mindegy, hogy mennyire
szimpatizálsz Tom Cruise-al, vagy
mennyire tartod őt klassz színművésznek…
A Mission impossible franchise ugyanis bármennyire is Cruise-központú, mégsem a világ
leghíresebb szcientológusáról, hanem a minőségi akcióról szól. Immáron közel 20
esztendeje.
A kirobbanó erejű negyedik felvonás
után a Jack Reacher rendezője,
valamint a tavalyi év egyik legfainabb sci-fi – akciójának (A holnap határa) forgatókönyvírója, Christopher McQuarrie vette át a
stafétát, és hát mit is mondhatnánk… egy kifejezetten feszkós, de jólesően
régimódi 5. epizódot hozott tető alá, amely a korábbi 4 rész legfrankóbb momentumait
vegyíti.
Talán nem ez a széria legerősebb
darabja, de méltó a franchise-hoz. Tempós, feszkós,
intelligens akció móka!
Ethan Hunt - John
McClane hadnagy után szabadon - olyan akár a „felhúzós óra a digitális korban”, de épp ez az anakronisztikus jelleg adja a Titkos
nemzet báját - hogy mer picit önironikus lenni.
A történet természetesen ismét másodlagos, legyen annyi elég, hogy Huntnak ismét problémája akad, amelyben kis csapata, az IMF újfent a segítségére siet.
Ezúttal Simon Peggnek jutott a ’kulcsszerep’; az ő karaktere jól muzsikált a Fantom protokollban, kár
lett volna mellőzni. Sean Harris
(Távozz tőlem, Sátán!; Prometheus)
személyében pedig adott a kellően antipatikus pszicho-genyó is, és hát bónuszként ott van a titokzatos, femme fatale, Rebecca Ferguson (Herkules),
aki talán az eddigi legerőteljesebb, legsugárzóbb női karakter a Mission impossible franchise
történetében.
Elegáns és jó értelemben véve avítt,
mint a legelső rész, akciódús, akár a személyes kedvenc harmadik etap, továbbá
korszerű, látványos és tempós, miként a legutóbbi felvonás.
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése