Habár nem olyan őrületesen nagy
baromság, mint a Tusk volt, és nem is
annyira bizarr, mint Alexandre Aja Horns
c. munkája, a Cooties is közel
maximumra tolja az abszurditás mutatót.
Szeretjük a horror-komédiát, a zsáner egy csomó emlékezetes művel
büszkélkedhet; egy olyan film pedig, amelyben zombi vírussal fertőzött vérszomjas
kisdiákok támadnak neki a gyűlölt tanaraknak,
kifejezetten szimpatikus – az már más kérdés, hogy az első filmes rendező
párosnak – Cary Murnionnak és Jonathan Miottnak – nem sikerült teljes
egészében kimaxolnia a sztorit.
A karakterek sablonosak, szerencsére azonban a casting director remek munkát végzett, s
a kiváló karakterszínészeknek hála sikerült életet lehelni az alapvetően
egydimenziós figurákba. No persze nincs is szükség egy ilyen jellegű moziban
jellemfejlődésre, legyenek jó poénok, és legyen pár vicces karakter; olyan,
mint pl. Rainn Wilson (A meztelen dobos; A hivatal; Juno), aki
már a puszta jelenlétével is képes megcsinálni a show-t. Valljuk be, a Cooties –
amennyiben ’működik’ – csak és kizárólag miatta működik!
Sajnos nem ’ül’ minden poén, azonban Wade, a jobb sorsra érdemes, ambiciózus, de picit önképzavaros kisvárosi
tornatanár (Rainn Wilson) minden egyes megmozdulása, rezdülése és mondata – inkább
monológja – élményszámba megy.
Kár, hogy az alkotók a Rainn Wilson-i leleményességet és játékosságot
nem tudták a film egyéb szegmenseibe is beemelni. Így hiába vannak valóban jó
kis pillanatok, majdnem ugyanannyi gyengusz is akad.
Egyes történetszálak
elvarratlanul maradnak, a társadalomkritika is csak fogalmazódik, fogalmazódik,
de végül nincs kerek perec kimondva...
Ettől függetlenül nem szórakoztam
rosszul, de a Cooties-t csak és kizárólag a genre
rajongóinak, és a merészebb, vállalkozó szellemű filmrajongóknak ajánlom.
60%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése