Nem vagyunk oda meg vissza
a franchise-okért, James Bond pedig a
legkevésbé sem mozgatja meg a fantáziánkat, de mivel a legutóbbi Skyfall egy kivételesen színvonalas és
míves JB mozi volt,
érdeklődve vártuk az új „kalandot”, a Spectre-t.
Az új etap kritikai visszhangja
nem volt igazán meggyőző – többségében vegyes reakciókat váltott ki az ítészekből
a film, ami összességében nem túl jó előjel -, mi azért bíztunk Sam Mendes „szakmai tapasztalatában” és
jó ízlésében.
Mendes nem is vitte el vállalhatatlan irányba a 007-es sztoriját,
csupán kidomborította őfelsége titkos ügynökének archaikusságát, s a korai Bond-filmek dramaturgiáját követve
egy klasszikusabb, ha úgy tetszik kiszámíthatóbb fordulatokkal megspékelt,
konvencionális 007-es kalandot szerkesztett.
Az már más kérdés, hogy a mára
már kissé avíttnak tűnő Bond-hagyományok
mennyire működnek 2015-2016-ban… A Daniel
Craig-érából ugyanis a Spectre „büszkélkedhet”
a leguncsibb "zárással", pedig egészen a film háromnegyedéig teljesen
rendben van a sztori, jó a tempó, és nem érezzük terhesnek az egyébként indokolatlanul
hosszúra nyújtott játékidőt sem.
Blowfeld – vagyis Christoph
Waltz - tényleges „történetbe vonásával” azonban megtorpan a film, elfogy a
szufla, s így az utolsó 20-30 perc valamelyest összecsapottnak,
kidolgozatlannak, félkésznek hat.
Ettől még a Spectre nem rossz, minőségi szórakozás, egy csomó látványos
akció szcénával (kezdve a film eleji Mexikóban játszódó elképesztő helikopteres
őrülettel, az alpesi autósüldözéssel, valamint a vonaton lezavart brutális
fight-al…), de az a fajta „súly”, amelyet a modern
Bond-filmektől megszokhattunk, itt csak nyomokban érhető tetten. Egészen "újszerű" tehát a koncepció…
...nem hozott zavarba a Spectre könnyedsége, tetszett az eddig határozottan ignorált, most jelenlévő humor és
lazaság, de a klasszikusabb hangvétellel is simán meg tudtunk barátkozni…
A forgatókönyvbéli
következetlenségek és a film végi ormótlanságok miatt viszont picit haragszunk!
Ez van…
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése