Noha néhány elvakult filmrajongó
máris kult moziként tekint a The forest-re,
s az év „legszebb”, legalulértékeltebb - jelentsen ez bármit is - horrorjaként emlegeti, mi mégis inkább a fanyalgó kritikusok többségéhez csatlakoznánk… a Rotten Tomatoes mindösszesen 9 (!!!) százaléka azért elég szigorú,
de tény, hogy az első filmes Jason Zada
mozijában sokkal több volt, mint amit végül kihozott belőle…
A film titokzatosan indul: az
első fél órában még benne is van az a különös misztikum, amely a
távol-keleti supernatural-horrorokra
olyannyira jellemző - s ami miatt kedveljük is őket. A The forest második fele azonban – a kissé hosszadalmas, de
egyébként egészen lebilincselő bevezető után - már jóval kevesebb érdekességet
tartogat, s csupán a zsáner begyakorolt közhelyeit pufogtatja.
Az eltűnt ikertesó nyomába
szegődő Natalie Dormer játéka végül
is rendben van, a kontextus, a japán szellemjárta rengeteg pedig kellően
hátborzongató „terep”. Az, hogy a szuicid japók egy erdőbe járnak „megöngyilkolni”
magukat, szintén elég ’rideg’, Zada azonban nem tud élni a sztori adta lehetőségekkel. Kihagyott ziccerek
sorjáznak itt kérem, ráadásul épp azért dühítő a „mutatvány”, mert a rendező
rendre a kapufát döngeti.
A jump scare-ek ímmel-ámmal működnek, de Zada egyelőre csak sablonokban képes gondolkodni.
A karakterek izgalmasak, Dormer egészen okés, s Lady Gaga fiúja Taylor Kinney (Lángoló Chicago;
Zero dark thirty; Vámpírnaplók) is a helyén van - nem a színészeken ment el
a meccs. Egy ötletesebb, kimunkáltabb szkript sokat javított volna az
összképen!
Az operatőri munka egyébiránt
remek, az atmoszféra ’fojtogató’, s az is tagadhatatlan, hogy vannak egészen
kísérteties pillanatai a The forestnek. A csattanó azonban erőltetett, maga a „horror”
pedig felszínes, nem történik semmi olyasmi, amit ne láttunk volna már korábban…
…és így még az sem tesz túl sokat hozzá a nagy
egészhez, hogy az Aokigahara-i „suicide forest” bizony létező hely…
Jó oké, picit azért beleborsózott
a hátunk…
50%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése