2018. április 22., vasárnap

Ellenségek - Hostiles


Scott Cooper és Christian Bale újra együtt! Ráadásul a Harag tüze c. általunk igen-igen kedvelt neo-western után, most egy – látszólag! - hamisítatlan műfajfilmet tettek le az Urak az asztalra!


A Hostiles a klasszikus western hagyományokból táplálkozik, s épp úgy elnyerheti a zsáner elkötelezett híveinek tetszését, mint a filmkülönlegességekre áhítozó mozi rajongók kegyeit.
No, nem egy faltól falig perfekt alkotásról beszélünk, de Scott Cooper most is ugyanolyan bátorsággal mer „scott cooperes” lenni, mint általában. És itt jön a csavar: mert bármennyire is tűnik műfajfilmnek a Hostiles, Cooper picit azért „szerzőivé” teszi.
Injektál akciót, és ’ízig-vérig western hangulatot’ a filmjébe, ugyanakkor nem feledkezik meg a karaktereiről sem. Ami a történetet figyelembe véve kiváló húzás, pláne, hogy így egészen egyedi atmoszférával vérteződik fel az alkotás.


Cooper a lélek metamorfózisának stációit jeleníti meg. Ezen koncepcióhoz idomulva a szerkesztés epizodikus – mely egy-két néző számára talán zavaró lehet -, de mégsem tűnik szétszabdaltnak, szkeccs-szerűnek a sztori.


Hogyan lesz ellenségből lelkitárs, egykori barátból, szövetségesből ellenség? Ki az ellenség? Van-e értelme az ellenségeskedésnek?   
Ezekkel a kérdésekkel szembesül a Christian Bale által kiválóan megformált Blocker százados, akinek utolsó, leszerelése előtti küldetése, hogy többedmagával haza kísérje – sok-sok mérfölden át - az egykor vérszomjas harcost, időközben már öreg, beteg aggastyánná vált apacs törzsfőnököt, Yellow Hawk-ot. A több napos kálvária egyfajta megváltás történet.
A korábban gyilkológépként számon tartott, könyörtelen katona hírében álló Blocker rézbőrűekkel szemben táplált gyűlölete és haragja kezdetben abszolút érthető. Pláne, hogy Scott Cooper egy olyan megrendítő nyitányt produkál, amelyben egy csapatnyi komancs indián pusztán néhány ló elorozása érdekében mészárol le hidegvérrel egy komplett családot. A vérengzést csak a férje és három kisgyermeke halálába kis híján beleőrülő anya éli túl. A Rosamund Pike által életre keltett Rosalie eztán csapódik Blockerékhez, s így válik ő is a film későbbi történéseinek részesévé.


Tény, hogy Cooper időnként el-elkalandozik. Helyenként pedig túl szentimentális; balgaság lenne ugyanakkor elvitatni tőle, hogy a maga kilengéseivel együtt egy egészen erőteljes, kivételes hangulatú és felütésű, emlékezetes, komplex westernt tett le az asztalra!


Nagyon felemelő Wes Studi-t ismét a „saját közegében” látni! De ahogy Studi, úgy Christian Bale is remekel! 
S noha Scott Cooper mond egy-két didaktikus gondolatot, frázist a ’Fehér Amerika’ és az ’Őslakos Amerika’ egykori párharcáról, filmje így is figyelemre méltó, és rendkívüli!  
Melyet a zsáner szerelmeseinek jó szívvel ajánlunk! Az utóbbi évek egyik legjobb westernjét tisztelhetjük ugyanis a Hostiles személyében!

75%

1 megjegyzés:

  1. fandango - At my age, after many decades of watching westerns, still my favorite genre, I think back to the golden age of the western, in which the native American was generally depicted as a bloodthirsty savage, and now comes this film, not the first, but certainly one of the best to humanize him. As always, the landscape is an important backdrop, and it is shown in all its beauty, and solitude. Bale, one of our best actors, inhabits this character believably, in one of his best performances. Others do equally well in presenting an engaging story, with the possible exception of Rosalind Pike, who struggles a bit to resemble a pioneer wife. Having grown up on Darlin' Clementine, The Ox Bow Incident, and Shane, that for me at least still stand at the pinnacle of the genre, I found this film very worthwhile, and watchable. For those looking for a more traditional shootout, I would look elsewhere. If you enjoy a slow paced character study, with intervals of excitement, this one is for you. I liked it quite a lot, Bale especially well.

    See more:

    watch hostiles online free

    hulu blacklist

    watch swiss army man online free

    sicario putlocker

    watch deadpool full movie

    VálaszTörlés