Hullajó, A bárányok harapnak,
a 2014-es, a maga nemében egészen zseni Housebound,
s a tavalyi, általunk agyon ajnározott Hétköznapi
vámpírok…
Mind-mind Új-Zélandról érkezett alkotások, melyek egytől egyig a horror
komikus oldalát domborítják ki. Mert, hogy van neki „olyan”!
Valami ismeretlen oknál fogva – a
kiszámíthatatlan időjárás, vagy csak szimplán az extrém módon magas
páratartalom, a tosz tudja… - az új-zélandiak nagyon érzik a „műfajt”, s a Deathgasm egy olyan, eddig még járatlan
terepre tévedt a zsáneren belül, ami tökre „unique”; koncepcióját tekintve legalábbis
mindenképp!
A metál zenét házasítani a
horrorral egyébként abszolút kézenfekvő dolog. A death – és black stílusok különféle vicces arcfestései, az egész
underground szcénához kapcsolódó ilyen-olyan sátánista keménykedések, a fém
zene kissé giccses szimbólumai és pozőrködése remek táptalaja a nagybetűs gore-nak!
Jason Lei Howden számos Hollywoodi szuperprodukció (Az acélember; A nagy Gatsby; Prometheus;
Bosszúállók stb.) vizuális effektjeiért felelt már, rendezni azonban eddig
még csak rövidfilmet rendezett.
Deathgasm c. bemutatkozó munkája rohadtul kompromisszummentes, s
minden egyes képkockáján látni/érezni, hogy a direktor szívügye volt a projekt.
Kár, hogy a metálos poénokat
nyilván csak a metalhead-ek fogják
érteni – For whom the bell tolls és
társai -, és az is nagy kár, hogy Lei
Howden a kezdeti összeszedettség dacára a film vége felé picit –
feleslegesen - összekuszálja a szálakat.
De ugyan mit is várunk egy őrült, groteszk
trash mészárlástól? Csöpög, csurog,
ömlik a vér, ordít a metál, mindeközben pedig a srácok dildóval és kurva nagy
lánc – és körfűrészekkel tizedelik a fekete himnusz által zombivá változtatott
kisváros vérszomjas lakosságát…
Rock and roll!!!
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése