Xavier Dolan a 2009-es Megöltem
Anyámat c. bivalyerős ’szociodrámával’
hívta fel magára a szakma figyelmét. Dolan
nem csak rendez és ír, előszeretettel „játszik” is. A Mommy esetében maradt a „kamerán innen”, cserébe azonban nagyszerű
színészeket verbuvált filmjéhez, akik szülőhazájukban, Kanadában már több ízben bizonyítottak.
…Anne Dorval és Suzanne
Clément is visszatérő vendégek már a „Dolan
univerzumban”…
Apropó „univerzum”… furcsa, hogy egy 1989-es születésű filmes esetében kiforrott
stílusról beszélhetünk, de az igazság az, hogy Xavier
Dolan már most rettentően karakteres! No persze mindig van hova fejlődni,
de Dolan „hangja” felismerhető és
rendkívül jellegzetes. Témaválasztása mindig lényegre törő, mindig valamiféle
lelki vajúdást szemrevételez – megfigyelőként, objektíven -, s borzasztóan
pregnáns karakterdrámákat mutat.
A Mommy egy intézetből szabadult deviáns tinédzser, Steve és szintén zűrös édesanyja, Die összecsiszolódásának története.
Nagyon nagy vonalakban…
Dolan Cannes-ban Jury Prize-t
nyert alkotása kendőzetlenül beszél az anya-fiú
kapcsolatról (ugye a film dereka tájékán van az az igen zavarba ejtő
jelenet…), tök szemléletesen és bátran ütközteti a konvencionálist az
inkonvencionálissal, s közben még szórakoztató is… Pedig rettentően nyomasztó
és pesszimista film! Dolan már
eleve a képarány beállításával is feszélyezi a nézőt: 98%-ban „összenyomott”, 1:1-es,
klausztrofób képeket kapunk. …néhány idilli perc erejéig ugyan a direktor „kitágítja”
a perspektívát, de azt is csak azért, hogy aztán ismét, könyörtelenül „satuba
foghassa” filmjét, s vele együtt a lelkünket is…
Klassz zenék, határozott rendezői
attitűd, jól megformált karakterek, egy lehengerlő főszereplő (Antoine-Olivier Pilon) és egy remek szkript! Ennyi kell egy igazán
jó filmhez!
25 évesen Cannes-i díjazottnak lenni nem piskóta!
Xavier Dolan, a kanadai francia!
85%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése