Milyen szép lenne, ha arról szólna
a történet, hogy a San Bernardino-i
testvérpár jött látott és győzött. Az ötlet azonban sok esetben édes kevés.
Pláne, ha nem társul kellő elszántsággal, akarással – valamint kegyetlen törtetéssel,
arroganciával, és „embertelen” kitartással.
A meki-sztori nem tipikus amerikai sikertörténet, bármennyire
is azt sugallja a brand, bármennyire
is családbarát a meki-ideológia – mindez csupán a marketingkommunikáció része.
1984-ig, a márkanév abszolút
felfutásáig ott állt a híres aranyívek filozófiája mögött "az ember". Ray Kroc. Aki nélkül nem lenne McDonald’s
franchise. Aki meglátta a lehetőséget Dick
és Mac McDonald kisvárosi
gyorséttermében. Azaz: Dick és Mac McDonald invenciózus, forradalmi
ötleteiben.
Kroc vércseként csapott le a bizniszre, majd idővel – volt már
ilyen eset a történelemben nem is egy – klasszul kialmozta a McDonald – tesókat a saját üzletükből. Persze
korántsem ennyire egyszerű a sztori. Dick
és Mac maradi, kicsit sem
üzletközpontú, konvencionális nézetei ugyanis valóban gátolták az előrehaladást
– és Kroc nagyravágyó terveit. Az idealizált, elképzelt burger-birodalom nem működhetett volna abban a
formában, ahogy azt a fivérek megálmodták. Legalábbis Kroc nélkül ekkora méreteket
biztosan nem ölthetett volna a „meki”.
Ray Kroc izgalmas figura. Tenyérbemászó, mindenkin átgázoló ripacs
business man – az a fajta, aki a saját anyját is húsz fillérért… Ugyanakkor
van a pasiban valami, ami elismerésre, csodálatra készteti az embert. Az elszántsága, a kitartása...
Michael Keaton pompás színész. Legfőképpen miatta emlékezetes a The Founder. Képes a karakter
árnyalatait, színeit megvillantani. Kár, hogy Rob Siegel forgatókönyve nem biztosít a számára megfelelő mozgásteret.
És nagy kár, hogy a dráma kicsit „csorba”, nincs kellőképpen kiélezve – pedig John Lee Hancock (A szív bajnokai; Banks úr megmentése) megbízható hollywoodi
mesélő, akiben megvan a képesség, hogy megfelelően interpretáljon egy ilyen
tipikusan amerikai történetet.
A The Founder csak úgy elcsordogál. Igaz, szórakoztatóan
teszi mindezt. Keaton lubickol a
szerepben és tulajdonképpen a teljes színészgárda kiválóan muzsikál.
A film azonban meglehetősen
egyoldalúan közelít a meki-jelenséghez
– figyelmen kívül hagyva a kellemetlen(ebb) szegmenseket. No persze
eredettörténet lévén szó, nem is vártunk határozott állásfoglalást – gasztro-bírálatot
-, de némi kritikai él, vagy legalább egy kis élcelődés elfért volna. Vagy akár részletgazdagabb
történetmesélés…
65%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése