Bár már régi motoros, Jon Bernthal karrierje most van igazán
felívelőben. A 41 éves kiváló karakterszínész rendkívül erős évet
tudhat maga mögött. Szerepelt a csúcsszuper Wind
Riverben, az esztendő legcoolabb mozijában a Baby Driverben, s a Shot
Callerben is lehetőséget kapott, mely az igazán tökös, szikár börtönfilmek
sorát gyarapítja.
A Sweet Virginia ismét egy újabb szín. Egy csendes, hallgatag, feszült, depresszív thriller, amely a ködös, felhős Alaszkában játszódik.
Nincs tehát napos Virginia. Ne is reménykedj! Esetünkben a
megnevezés egy motelt jelöl, amelyet az egykori – Virginia államból származó - rodeo bajnok örökölt elhunyt
testvérétől. A fickó távol a múltjától magányosan, rendkívül akkurátusan irányítja a szállót. Olykor meggyűlik a baja a betévedő balhés vendégekkel, de semmi
több.
Alaszka amúgy is végtelenül nyugodt hely.
Egy nap azonban egy idegen
besétál záróra után a helyi bárba és rezzenéstelen arccal lemészárolja az ott
pókerező három férfit. A gyilkos végül maradni kényszerül a városban, és Sam panziójában, a Sweet Virginiában ver tanyát.
Hamar fény derül a gyilkosságok
okára, de minden másként sül el, mint ahogy azt az értelmiszerző(k) kitervelték.
S így Jamie M. Dagg mozija szépen
lassan egyre kíméletlenebbé és feszültebbé válik.
Elképesztő agresszió és feszkó munkál
mindvégig a filmben – a felszín alatt. Frusztrálóak a képsorok, nyugtalanítóak
az események. Dagg kivételesen jó
mesélő. És bár viszonylag sok szálat és szereplőt mozgat a film, valójában
végtelenül egyszerű a konfliktus. És ebből adódóan végtelenül egyszerű lesz
aztán a megoldás is.
Nagyon érdekes a sztori, mely hétköznapi,
puritán jellege ellenére is kivételesnek hat.
Mert, hogy izgalmasak a karakterek!
Titokzatosak és talányosak. Bernthal
nagyszerű, de a legkiválóbb mégis Christopher
Abbott, aki félelmetes hitelességgel kelti életre a szociopata bérgyilkost.
Lehengerlő minden egyes szcéna amelyben Abbott
szerepel; Bernthallal együtt pedig
iszonyúan erős párost alkotnak.
S ami szintén hozzátesz a Sweet Virginiához, az a kontextus, azaz
az atmoszféra: a párás, ködös, esőáztatta Alaszka.
A kis összetákolt faházikóival, jellegzetes utcaképeivel, szűkszavú
lakóival, az ivókkal és pubokkal, s a nyomasztó – vihar előtti – csönddel.
Jamie M. Dagg filmje végén nincs katarzis, nincs feloldozás.
Mert ez a történet csak „szimplán el van mondva”.
A direktor mindennek kellő időt
hagy: főként a karaktereinek és a színészeinek. Egy ilyen drámai színezetű noir-os thrillerben pedig ez a lehető
legjobb húzás, amit rendező tehet.
Végig egyenletesen fenntartott
magasfokú feszültség, emberi dráma, finom karakterábrázolás, és izgalmas színészi
játék.
Az év egyik legmarkánsabb
thrillere!
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése