Hogy mi szükség volt egy
örökérvényű klasszikus, A tizedes háreme
újraforgatására, csak a jó ég, és Sofia
Coppola tudja. A direktorasszony nyilván a filmért kapott Cannes-i rendezői díjra hivatkozik majd,
mert ugye az mégiscsak valami, de az igazság az, hogy a The Beguiled nem más, mint egy tisztességes, de nem túl releváns
remake. Egy tulajdonképpeni ujjgyakorlat.
Coppola azzal magyarázta filmje létjogosultságát, hogy ezúttal női
szemszögből meséli majd el az ismert történetet, és igyekszik az amerikai polgárháború ideje alatt
játszódó kamaradrámát olyan perspektívába helyezni, amely korunkra – a mai női –
férfi viszonyokra - is reflektál.
A missziós (feminin) célok
elérése azonban csak részben sikerült. Először is, borzasztóan feszes a tempó –
alig 90 perc a film. Ez egyfelől jót tesz a mozinak, másfelől viszont nem hagy
elég időt a lelki folyamatok bemutatására és a kritikus pillanatok – szcénák - egészséges
lecsengésére. Coppola sebbel-lobbal
vezet végig minket a sztorin...
Filmje jóval könnyedebb
hangvételű, mint a ’71-es Siegel-féle
verzió. Mindez nyilván a koncepció része volt, de épp emiatt nem érezzük igazán
a történet súlyát.
Farrell egyébiránt remek a bentlakásos lányiskolába betévedő, majd
a nőket - női szíveket - és az iskola életét teljes mértékben megbolygató
katona – férfi – szerepében. Mégis Kirsten
Dunst a legmeggyőzőbb, mellette még Nicole
Kidman is eltörpül – igaz, ő most nem is kapott túl sok sanszot, hogy
bizonyíthasson.
A feszültséget hiányoltuk, s a
tétjét sem éreztük minden esetben a sztorinak, de kétségtelen, hogy Coppola tehetséges direktor, jó látásmóddal
és kiváló ízléssel. Mindez itt is érvényesül.
Nem sokkal gyengébb, mint az
eredeti, de azért gyengébb és kevésbé hatásos.
Korrekt meló, korrekt
kivitelezés. Hiányérzet viszont van.
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése