Christopher Nolan filmkölteménye úgy pulzál, akár egy veretes
hexameter.
…és igen, Nolan nem képes hibázni. Van ilyen, a fickó zseni. Nyilván be
lehet(ne) kóstolni őt is, az érzelmekkel mindig hadilábon állt például, ugyanakkor
minden esetben tűpontosan szerkeszt, és olyan képeket illeszt egymás mellé,
olyan beállításokkal operál, amelyek elvarázsolnak, és egy másik univerzumba
röpítenek.
A Dunkirk Nolan festménye, Mona
Lisa-ja. Vizuális ars poeticája és hitvallása. Kevés párbeszéddel, kevés gesztussal,
viszont annál több kifejezőerővel és energiával.
Regényes a film, mintha csak Merle vonatkozó írása, a Két nap az élet elevenedne meg a
képkockákon.
Nem árt tisztában lenni a film
által bemutatott történelmi szituációval. Nolan
ugyanis nem magyaráz, nem rágja szánkba a sztorit.
A Dunkerque-i csata a második világháború egyik legnagyobb ütközete
volt, amelyben a francia-brit (és belga, illetve holland) szövetségesek csaptak
össze a német Heeresgruppe-val.
A zömében brit és francia katonákat
a náci erők az 5 km-es francia Dunkuerque-i
partszakaszra szorították. Közel 400.000 ember várta a kimenekítést, még
mielőtt Hitler Wehrmacht-ja és a Luftwaffe lesúlyt. Ehhez kapcsolódik
szervesen az ún. Dynamo hadművelet, mely
a partszakasz evakuálását tűzte ki célul. Számos angol hadihajó, bárka,
halászhajó és jacht indult a brit partokról a bajbajutottakért.
Miközben a náci légierő folyamatosan
bombázta Dunkerque-t, az
összefogásnak köszönhetően sikerült 330.000 katonát kimenekíteni a
partszakaszról. A dűnéken 32.000 szövetséges katona holtteste maradt… A németek
aztán elfoglalták Dunkerque-t (1940.
június 4-én): a partszakaszt még mindig kitartóan védő 36 ezres szövetséges
sereg végül megadta magát.
Nolan kiválóan vázolja, interpretálja a krízis szituáció
mérhetetlen feszültségét. 3 fontosabb – párhuzamosan futó – fejezetet indít
útjára. Így vízen, földön, levegőben is „képben vagyunk”. Látjuk a mentési
akció elszánt buzgalmát, a partszakaszon rekedt katonák túlélésért vívott –
olykor reménytelennek tűnő - harcát, és a spitfire-ekkel
manőverező brit vadászpilóták küzdelmét a német légierővel.
A direktor elképesztő
precizitással vezényli a filmet, nincs semmi sallang, semmi felesleges közjáték.
Ha olykor meg is pihen a történet, a kamera akkor is a katonák reményvesztett
arcát, tekintetét figyeli.
Christopher Nolan olyan háborús eposzt tett le az asztalra, amely
az újkori követelményekhez igazodva tud mégis imponálóan régimódi lenni. Nincs
hatásvadászat, leszakadt végtagok, ellőtt lábak, meg tüdőből felbuggyanó,
szájon át távozó vérfolyam. Csak oltári nagy feszültség – amely szinte mindvégig
kitart…
Közben pedig dübörög Hans Zimmer éteri muzsikája. Valami
hasonló módon, mint a Sötét lovag
klasszikus nyitó jelenetében, Joker
bankrablása során. Csak ez itt most bő 90 percen keresztül zajlik…
Utánozhatatlan,
székbe szegező mestermunka.
90%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése