Emlékeztek J.K. Simmons
perfekcionista jazz karvezetőjére a Whiplashből?
Na már most, a The perfectionnel a
Miles Teller életét és dobos karrierjét megkeserítő Fletcher tanár úr bomlott
elméjébe nyerhettek bebocsátást.
Lövésünk nincs, hogy Richard
Sheppardot mi sarkallhatta a film elkészítésére, de mindenképp lennie kell –
így, vagy úgy – valamiféle személyes érintettségnek a témában.
A látottak alapján az viszont
maximálisan érthető, hogy egyetlen nagyobb filmmogul sem állt a projekt mögé.
Azaz, hogy dehogy is nem: a Netflix volt olyan kegyes és gondjaiba vette
Sheppard meglehetősen bizarr moziját.
Drámának nem dráma, horrornak nem
igazán horror. Inkább egyfajta borult pszichológiai tanulmány, és
társadalomkritika, mely a tökéletességre való folytonos törekvésnek mutat görbe
tükröt. De még hogy! Sheppard eszközei finoman szólva sem túl szofisztikáltak.
S habár a film csordultig van
túlkapásokkal és elképesztő „WTF-jelenetekkel”, azt senki nem állíthatja, hogy
nincs üzenete a sztorinak. Elég, ha csak a kifejező záró képkockákra gondolunk.
Öncélú, oké, bizonyos értelemben
nagyon is az, de Sheppard ügyes és rafkós - mindvégig képes
fenntartani a néző érdeklődését. Még ha ahhoz nem is mindig a legoptimálisabb,
vagy fogalmazzunk inkább úgy, legnyerőbb megoldást választja.
A The perfection bizarr bosszú moziként
is működőképes. De igazándiból nem is a rendhagyó történet miatt válik emlékezetessé,
hanem műfaji sokszínűségének és ritmusváltásainak hála.
Nem patent, nem mindenben
következetes, de meg kell hagyni, bátor kis mozi. Karakán és bevállalós.
Not quite YOUR tempo!
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése