Kifinomult, ’pasztelles’
dráma, zavarba ejtő családi idill az elmúlás határmezsgyéjén, „kötéltánc”,
intim, de mégis visszafogott pillanatok, forrongó lelkek, és eutanázia. „Röhögd ki a halált, szívj el egy joint-ot!”,
mondja Bille August, mi pedig nem
tudunk mást, csak egyetérteni vele.
Ennyire „kellemetlen” témát,
ilyen emberséggel, ilyen attitűddel csakis a skandinávok képesek elővezetni.
Egy család három generációja
gyűlik össze a hétvégi házban. Valami „kivételes” alkalom lehet az összejövetel
oka: mindenki rendkívül izgatott és… frusztrált. Kőkemény családi dráma
következik ezután: a súlyosan beteg, szklerózisban szenvedő anya hívta ugyanis össze a family-t, hogy eltölthessék együtt az
utolsó hétvégét, s elkölthessék együtt az "utolsó vacsorát". Esther feltett szándéka, hogy orvos férje és megfelelő
mennyiségű gyógyszer segítségével – miután gyerekeitől elbúcsúzott,
és a 2 nap elteltével mindenki elhagyta a házat – megöli magát. Mert így döntött, mert nem
szeretne hosszasan és gyötrelmesen agonizálni, s nem akarja emberi roncsként, lélegeztető
gépre kapcsolva végezni.
A téma nagyon komoly, rágcsálja
is a lelket, ahogy illik, ugyanakkor August nagyon bölcsen mégsem egy direktbe ríkatós,
könnyfakasztó drámát rendezett. A direktor az apró kis rezdülésekre, a hétköznapiságra
– a halál és az elmúlás hétköznapiságára - helyezte a hangsúlyt. Az anya úgy,
olyan természetességgel búcsúzik a gyerekeitől, mintha csak a sarki közértbe
menne le tejért-kenyérért, vagy egy rövidebb hétvégi kiruccanásra készülne.
August remek színészeket vezényel.
Az édesanyát alakító Ghita Norby kiváló,
de egyértelműen a Születésnapból és
az Ádám almáiból ismerős Paprika (!!!) Steen viszi a prímet. Mellette a Pilou Asbaek által megformált junkie
karakter lehet még emlékezetes, aki igyekszik kis színt vinni a családi
apátiába.
A Csendes szív rendhagyó módon – sallangmentesen! - mond el egy
kifejezetten kínos, nyugtalanító történetet - ráadásul mer állást foglalni, és
ez óriási dolog! A forgatókönyv átgondolt, August pedig a
lehető leghumánusabb, legérzékibb módon interpretál.
Természetesen a skandináv mozikra
jellemző mérték – és távolságtartás ezúttal is érezhető. Nem csordulunk túl,
nincs érzelmi hullámvasút. Van helyette viszont „hangulat”, és valós,
eszköztelen, lecsupaszított „hétköznapi
dráma”.
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése