Greg Olliver jó arc lehet… Eleve jó arc az, aki blues - (Johnny Winter) és rock legendákról (Lemmy Kilmister) forgat ’documentary’-t. Nem is rossz alkotások azok, személyesek, emberközeliek.
Olliver Devoured névre hallgató 2012-es munkájának azonban már a promóciója is kifejezetten
nyögvenyelősen indult. Először két fesztiválon debütált a film, aztán – valami ismeretlen
oknál fogva – közel 2 évet pihent a fiókban.
Nem tudom mi állhatott a „csúszás”
hátterében, de látva a végeredményt nem csodálkoznék azon, ha a stúdió
bizalma ingott volna meg, s emiatt történt a késlekedés. Olliver horror-thriller zsánerbe tett kitérője
ugyanis felettébb felemásra sikerült.
Pedig a rendező helyenként
ügyesen lavírozik. Olyan „independent”
nagyágyúkat idéz, mint pl. Brad Anderson,
ugyanakkor a Devoured minden egyes képkockájáról lerí, hogy Olliver azért még
bőven kevés ehhez: nincs tapasztalata a horror terén. Pedig a sztori önmagában
még okés is lenne, noha láttunk már azért jó pár ehhez hasonlót, nem beszélve
arról, hogy a „csavar” is jó előre megjósolható, pláne, ha az ember otthonosan
mozog a genre-ben.
Adott egy USA-ban pincérnősködő
mexikói nőci, Lourdes, aki azért
dolgozik a nap 24 órájában, hogy elegendő pénzt tudjon összegyűjteni beteg kisfia operációjára. Munkahelyén, a furcsa, kissé kísérteties hangulatú
étteremben azonban Lourdes egyre különösebb dolgokra lesz figyelmes.
Az öltöző szekrény mélyéből
kinyúlik egy ismeretlen „kéz”, a hűtőkamra ajtaja „véletlenül” bezárul, s egy félelmetes, nem evilági alak jelenik meg egyre gyakrabban a szűk folyosókon…
Az igazság az, hogy a direktor - még - nem bánik jól a horror-eszközökkel. Kicsit színpadias a „cucc”,
pedig – ahogy említettem is – Olliver nem teljesen reménytelen eset; Brad Anderson nyomasztó A 9.szalag-jának hatása pl. abszolút mértékben érződik a munkáján, ami
alapvetően nem rossz irány. A szereplőket azonban rosszul instruálja,
s a dramaturgia is csetlik-botlik – bár ez utóbbi már inkább a forgatókönyv
sara…
Az édesanya – beteg kisfiú közti
dráma sem működik megfelelően, s sajnos A
szégyentelenből ismerős Marta Milans
teljesítménye is ingadozó - habár nem is kapott túl nagy teret, hogy
kibontakoztathassa tehetségét.
Nem egy élből elvetendő mozi a
Devoured, érezni benne valami kis egyedi ízt, ami a későbbiekre nézve
bizakodásra adhat okot.
Ez most összességében azonban nem
túl meggyőző…
45%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése