Mickey Keating az újgenerációs B-horror
egyik feltörekvőben lévő üdvöskéje, akit saját elmondása szerint legfőképp a
’60-as ’70-es évek paranoid konspirációs thrillerei inspirálnak, valamint az
olyan kortárs horrorok, mint a Frank
Darabont féle The mist és a Friedkin által jegyzett Bug c. – kishazánkban be nem mutatott –
pszichológiai horror.
Az „előkép” tehát ígéretes,
Keating viszont még nem cserélte felnőtt csukára a „gyerek cipőt”.
A hót egyenes - de meglehetősen "lyukacsos" - szkripttel
rendelkező Pod lehetett volna egy
klassz kis klausztrofób sci-fi-horror,
a rendező azonban minden olyan lehetőséget kiaknázatlanul hagyott, amivel egy
valóban tehetséges pályatárs élt volna.
Smith és Lyla az
egyébként folyamatos kórházi kezelés alatt álló, bomlott agyú testvérük, Martin nyomába erednek az isten háta
mögötti, hegyek között megbúvó tóparti házikóba. A kattant bratyó fegyvert fog rájuk,
majd közli velük, hogy valami különös teremtményt ejtett foglyul a vityilló
pincéjében. Természetesen a tesók nem hisznek neki, s azt gondolják, hogy a
kettyós Martin újfent farkast kiált. Mondanunk sem kell: ezúttal elszabadul a pokol…
…persze csak amolyan „lájtos”
pokoljárásról van szó. Elképzelhető, hogy túl sok horror-koktélt erőltettünk le mostanában a torkunkon, de a Pod
valóban nem túl vérszomjas.
No persze minimál költségvetésből
készült, ezért is kissé gagyi a „szörny” – vagy mi fene -, de ettől még azért
egy ügyesebb, agyasabb forgatókönyvet összeizzadhattak volna a srácok, mert ez
így önmagában tényleg olyan, mint egy gyengébb X-akták epizód (mindösszesen 75 perces a film, óriási erény!).
…bár Keating szeme előtt a frappáns Twilight zone lebegett - erről egy interjúban beszélt -, sajnos a Pod nem nagyon tudta emelni a színvonalat a rendező korábbi
„olcsó” horrorjaihoz képest.
A misztikum gyenge lábakon áll, mondhatni
’tévéfilmes’, a színészek - legfőképp a folyton visongó Lauren Ashley Carter - túljátsszák a szerepüket, és hát
összességében nem is túl „izgalmas” a sztori. Ezt már láttuk jó néhányszor, csak
sokkal feszültebb módon tálalva, jóval
elementárisabb erővel prezentálva.
A gyorsan
lezavart „finish” még önmagában rendben is lenne, de aztán Keating azt is tönkre vágja egy
béna – szó szerint értendő – ’huszáros
vágással’.
A vége főcím havas tája kurvára
kemény, de elég baj az, hogy abban több feszültséget és eredetiséget véltünk
felfedezni, mint magában a filmben.
Pedig a Martint alakító Brian Morvant Travis Bickle után szabadon (Taxisofőr)
még a sérót is leborotváltatta a szerep kedvéért.
Mindhiába…
25%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése