2015. szeptember 3., csütörtök

Pod


Mickey Keating az újgenerációs B-horror egyik feltörekvőben lévő üdvöskéje, akit saját elmondása szerint legfőképp a ’60-as ’70-es évek paranoid konspirációs thrillerei inspirálnak, valamint az olyan kortárs horrorok, mint a Frank Darabont féle The mist és a Friedkin által jegyzett Bug c. – kishazánkban be nem mutatott – pszichológiai horror.
Az „előkép” tehát ígéretes, Keating viszont még nem cserélte felnőtt csukára a „gyerek cipőt”.
A hót egyenes - de meglehetősen "lyukacsos" - szkripttel rendelkező Pod lehetett volna egy klassz kis klausztrofób sci-fi-horror, a rendező azonban minden olyan lehetőséget kiaknázatlanul hagyott, amivel egy valóban tehetséges pályatárs élt volna. 


Smith és Lyla az egyébként folyamatos kórházi kezelés alatt álló, bomlott agyú testvérük, Martin nyomába erednek az isten háta mögötti, hegyek között megbúvó tóparti házikóba. A kattant bratyó fegyvert fog rájuk, majd közli velük, hogy valami különös teremtményt ejtett foglyul a vityilló pincéjében. Természetesen a tesók nem hisznek neki, s azt gondolják, hogy a kettyós Martin újfent farkast kiált. Mondanunk sem kell: ezúttal elszabadul a pokol…
…persze csak amolyan „lájtos” pokoljárásról van szó. Elképzelhető, hogy túl sok horror-koktélt erőltettünk le mostanában a torkunkon, de a Pod valóban nem túl vérszomjas.
No persze minimál költségvetésből készült, ezért is kissé gagyi a „szörny” – vagy mi fene -, de ettől még azért egy ügyesebb, agyasabb forgatókönyvet összeizzadhattak volna a srácok, mert ez így önmagában tényleg olyan, mint egy gyengébb X-akták epizód (mindösszesen 75 perces a film, óriási erény!). 


…bár Keating szeme előtt a frappáns Twilight zone lebegett - erről egy interjúban beszélt -, sajnos a Pod nem nagyon tudta emelni a színvonalat a rendező korábbi „olcsó” horrorjaihoz képest.
A misztikum gyenge lábakon áll, mondhatni ’tévéfilmes’, a színészek - legfőképp a folyton visongó Lauren Ashley Carter - túljátsszák a szerepüket, és hát összességében nem is túl „izgalmas” a sztori. Ezt már láttuk jó néhányszor, csak sokkal feszültebb módon tálalva, jóval elementárisabb erővel prezentálva.
A gyorsan lezavart „finish” még önmagában rendben is lenne, de aztán Keating azt is tönkre vágja egy béna – szó szerint értendő – ’huszáros vágással’


A vége főcím havas tája kurvára kemény, de elég baj az, hogy abban több feszültséget és eredetiséget véltünk felfedezni, mint magában a filmben.
Pedig a Martint alakító Brian Morvant Travis Bickle után szabadon (Taxisofőr) még a sérót is leborotváltatta a szerep kedvéért. Mindhiába…

25%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése