2015. november 13., péntek

A hangya - Ant-man


Gondoltad volna, hogy épp a Paul Rudd vezényletével csatasorba állított „aprócska” hangya ember lesz az, aki némileg felkavarja majd a szuperhős mozik egyre posványosabb állóvizét?
No persze nem kell mindent elsöprő reformra gondolni, de tény: az Ant-man sokkal szórakoztatóbb annál, mint azt remélni mertük volna! 


A „hangya” projekt sokáig formálódott a Marvelnél, a bemutató időpontja is tolódott párszor. A sok hercehurca végül mégsem ment a produkció rovására, s egy laza, jó kis szuperhős kalanddal billentették helyre a „felelősök” az Ant-man kissé megfakult ázsióját. 


Sokak szerint A galaxis őrzői volt az „előkép”, s A hangya csupán a 2014-es Marvel block-buster játékos hangulatát hasznosítja újra. Szó se róla, a humor az Ant-man esetében is meghatározó szerepet játszik, ugyanakkor a film elsősorban a '80-as évek képregényeinek retro hangulatát idézi!
Persze a direktor Peyton Reed sem tudott kibújni a bőréből! Az eredendően vígjáték-specialista rendező ügyesen integrálta a humort a történetbe! Nem esik túlzásokba, s amikor „viccel”, akkor az valóban mosolyt csal az arcunkra! Nincsenek erőltetett poénok, Reed arány – és stílusérzéke remek! Michael Pena  karaktere is mindig pont jókor löki a vakert, és hát ami egy szuperhős moziban ugye a legsarkalatosabb: az akció is szórakoztató és tempós!


A sablonokat mondjuk nem sikerült kigyomlálni a szkriptből, tulajdonképpen minden „fordulat” menetrendszerint érkezik, mégis, a hangvétel elviszi a balhét, Rudd – meglepő módon, de – kiválóan funkcionál, mint szuperhős, az operatőri munka pedig helyenként egészen szemet gyönyörködtető. 


Az az igazság, hogy felőlünk jöhet is a második rész!

75%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése