2015. november 22., vasárnap

Rec


Jaume Balagueró neve mára egyet jelent „a spanyol horrorral”.  
A katalán rendező a Darkness – A rettegés háza című 2002-es mozijával robbant be a köztudatba. A filmet akkoriban nem övezte túl nagy siker, ugyanakkor 13 év távlatából nyugodtan kijelenthetjük, hogy az Anna Paquin és Lena Olin főszereplésével fémjelzett misztikus horror simán köröket ver a mostanában fénykorukat élő, hasonló hangvételű és témájú Blumhouse produkciókra.  


Balaugeró Hideg csontok című 2005-ös munkája már korántsem sikerült olyan klasszul, Calista Flockhart túl harmatos volt, miként maga a történet is. A film gyorsan el is tűnt a süllyesztőbe…
Majd jött 2007, és a Rec; a direktor fejest ugrott a found footage alzsánerbe, azaz forgatott egy viszonylag okés áldoksit, amelyben egy kéttagú tévéstáb megpróbáltatásait követhetjük nyomon a madridi éjszakában. Ángela és kameramanja a tűzoltók mindennapjairól forgat dokumentumfilmet, azonban a „klasszikus” tűzesetek és fán rekedt házi kedvencek helyett egy egészen „szokatlan” helyzettel szembesül a kis forgatócsoport. Az éjszaka kellős közepén egy belvárosi lakóházba riasztják a tűzoltókat, ahol aztán szó szerint elszabadul a pokol: zombivá változott károgó idős hölgy rohangál fel-alá a lépcsőházban, az épület karantén alá kerül, a bent rekedt embereken pedig úrrá lesz a pánik. 


Balaugeró alig 80 perces low-budget horrorja tulajdonképpen egy egészen jól felépített kis ámokfutás. Persze – hála a Blair witch projectnek - már 2007-ben is jól ismertük minden egyes stilisztikai elemét a „műfajnak”, és hát a spanyol rendező ehhez képest nem sok újdonsággal szolgál. Amit hoz, azt magabiztosan hozza, de hiába volt hatalmas anyagi siker a Rec, nem több egy  átlagosnál picit jobb horrornál. 


Ami nem igazán működik jól a filmben, az a karakterábrázolás. Papírmasé figurákat kapunk, ráadásul a riporternő Angéla annyira antipatikus és arrogáns, hogy nem is bánnánk, ha mondjuk a vérszomjas házmesterné a fsz. 2-ből végezne vele – kb. már a játékidő felénél…
Ha pedig nincs rokonszenv, nehéz együtt érezni a bajbajutott embertársakkal…
…az meg már szimplán csak költői kérdés, hogy az operatőr vajon mi a picsáért cipeli a több kilós kamerát, amikor épp 5 élő halott lohol kitartóan a seggében…
 (Ha Balaugeró-mozi, akkor inkább az Amíg alszol-t ajánlanánk!!!)

60%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése