2015. november 10., kedd

Beasts of no nation


Sokan fanyalogtak, amikor kiderült, hogy Cary Fukunaga a True Detective zseniális első szériája után skippeli a második évadot és inkább régóta dédelgetett (konkrétan 7 éven át íródott a szkript…) filmtervére összpontosít: a már a kezdetektől fogva meglehetősen nagy vállalásnak tűnő Beasts of no nation-re.
A teljes egészében Afrikában játszódó és forgatott mű nem túl kedvezően mutatja be a „harmadik világot”, az ott uralkodó - finoman szólva is - inhumánus állapotokat, a terrort és az elnyomást, a véres, machete-vel vívott háborút. 


Már az első trailer egy kifejezetten komoly tripet vetített előre, amolyan Apokalipszis most hangvételű, kőkemény háborús drámát.
…és hát persze, hogy Fukunaga megcsinálta! No persze Coppola klasszikusának lírai tónusa csak nyomokban érhető tetten a Beasts of no nation-ben, „cserébe” azonban fájdalmasan realisztikus és naturális a film. 


Gyerekkatonákról készült mozi A háború sámánja is, de ott közel sem kaptuk ennyire „frontba" a borzalmakat, ráadásul Fukunaga filmjének főszereplői jóval markánsabb és emlékezetesebb figurák, mint Kim Nguyen – egyébként szintén nagyszerű – alkotásának karakterei.
Az Agu-t alakító Abraham Attah egész egyszerűen zseniális; nincs jobb szó és jelző a gánai, alig 15 éves fiatal aktor játékára. Hihetetlenül átütő a srác, ilyen tehetséges és szuggesztív gyerekszereplőt nagyon rég láttunk már a vásznon! Nem véletlen nyerte el alakításával a Velencei Filmfesztivál Marcello Mastroianni – díját. A kis Abraham mellett Idris Elba (Prometheus; Thor), mint a gyerekhadsereg vezetője brillírozik még. A színes bőrű, 43 éves színművész eddigi legfontosabb szerepe ez! Fukunaga már a kezdetektől fogva vele szerette volna eljátszatni a karaktert, Elba pedig a rendező lojalitását egy iszonyúan míves, határozott, erőtől duzzadó, de mégis visszafogott alakítással hálálta meg. 


Nincsenek igazán kiugró momentumok a filmben, ugyanis mindvégig „magas” az a bizonyos ’feszültségi ráta’, Fukunaga pedig – aki a rendezés mellett az operatőri teendőket is ellátta – gyönyörű képekkel illusztrálta ezt a megindító, mégis kíméletlenül kegyetlen történetet.
Külön érdekessége a filmnek, hogy az első olyan valóban A-kategóriás amerikai mozit tisztelhetjük a személyében, amelynek forgalmazási jogait az online felületeken ténykedő Netflix vásárolta meg. Így egyszerre, egy időben vált elérhetővé (október 16-án) a Beasts of no nation a mozikban és az interneten. Ennek az újszerű forgalmazási metódusnak köszönhetően a nagy moziláncok elfordultak Fukunaga alkotásától, így az USA-ban csak többnyire a művész mozik tűzték műsorukra a kis Agu sztoriját. 


A Beasts of no nation hazai bemutatójáról nincsenek információink. Kár lenne azonban lemaradni róla, hisz nyugodt szívvel kijelenthető, hogy Fukunaga filmje az utóbbi évtized legerősebb háborús drámája! 

95%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése