Az első gondolat, ami viszonylag
hamar megérett bennem a film megtekintése közben, hogy bizony nincs kétség,
Bradley Cooper remek, sőt mi több, zseniális színész. S egészen odáig, hogy
hangszert ragad és énekelni nem kezd, még azt is el tudja hitetni velem, hogy ő
a világ legmenőbb rocksztárja. De azért ugye mégsem zenész. S hogy Lady Gaga
kitűnő énekes – született tálentum, Isten áldotta tehetség -, aki bármit képes
elénekelni, stílustól függetlenül. És – bár szó se róla, tisztesen helyt áll a szerepben – azért ugye mégsem színész.
És milyen érdekes, hogy a
kritikák zöme pont Bradley Cooper és Lady Gaga duóját magasztalja, mégsem érzek
igazi összhangot kettejük között. Ami talán az imént vázolt helyzet miatt (is)
lehet. S amellett, hogy Gaga-nak
is vannak érdemei és nagy pillanatai az A Star Is Born-ban, végül - hisz mozifilmről van szó - mégis Bradley Cooper
játékára és karakterére fogunk inkább emlékezni.
A sztori remekül indul, noha a
jól ismert nyomvonalon halad. Cooper már a kezdetektől fogva szenzációs! Ráöntötték
a szerepet. Illetve: „magára öntötte”, hisz a főszerep mellett a rendezői kredit is nála landolt.
Szóval zúznak a gitárok, remek
riffek dörögnek. Rögvest egy élet – és izzadságszagú csápolós stadion koncert
kellős közepébe csöppenünk, ahol autentikus blues-rock arcok tolják a karcos talpalávalót.
A rossz életű rock sztár, Jack, a
koncert után hazafelé egy travi bárban zárja az estét – a pia nagy úr...
És hirtelen jön a nemvárt érzelmi
sokk… A bárban bonyolódó zenés műsor egyik fellépője, a Lady Gaga által megformált
Ally teljes mértékben leveszi a lábáról a már bőven a pályája delején járó
férfit. Beleszeret Ally hangjába, a dalaiba, s nem utolsó sorban: a lány
lényébe.
És felkarolja a szuper tehetséges
Ally-t!
Vagyis egy tipikus „csillag
születik” karrier-történet bontakozik ki a szemünk láttára – a cím tehát nem
hazudik, nagyon is találó! -, ugyanakkor pont emiatt, illetve az ígéretes, és
erőteljes felvezetés után kezdi el elveszíteni az erejét a sztori.
Ally a blues-rockból átnyergel a
műanyag popra, ami Jackben – alkoholizmus ide, józan ítélőképesség oda – erős kételyeket
ébreszt. Halkan megjegyezném: a szakállas, csapzott Bradley-hez hasonlóan mi is
erőteljesen ráncoltuk a szemöldökünket...
A lány végül a vehemens
menedzsernek köszönhetően pillanatok alatt ünnepelt sztárrá, mi több,
Grammy-jelölt, majd Grammy-nyertes énekessé avanzsál. Túlságosan is gyorsan. Persze
badarság lenne számon kérni épp egy ilyen sztorin a realitás hiányát, de a
jóval földhözragadottab, emberközelibb, líraibb, légiesebb felütés után zavaróan
irreálisnak tűnnek a sztori második felében bekövetkező fordulatok, és túlkapások.
A Grammy-díjátadós „magánszám” pl.
egyenesen kínos, és nem csak a bebaszott Bradley Cooper miatt. Hanem mert tök valószerűtlen az egész. Oké, Tim Commerford is meghekkelte a 2000-es MTV
VMA Gálát – respekt neki -, de azért az az incidens mégsem ez az incidens volt,
és nem is volt ennyire bénán színpadias.
Szóval e pillanattól kezdve
érzésünk szerint elindul a szentimentalizmus és pátosz lejtőjén a sztori,
ahonnan aztán nem is igen tud visszakecmeregni...
A Shallow tényleg kurva jó dal,
de miután a szerény, hiper tehetséges, szimpatikus, belevaló Ally-ből festett
hajú műanyag diszkókirálynő - Lady Gaga - válik, a sztori ellaposodik, amelyen aztán
a drámai, tragikus, könnyfakasztó – hatásvadász (?) - vég és Bradley Cooper
elképesztően erős játéka sem képes segíteni.
Cooper rendezői bemutatkozása
profin felépített mozi, profi kivitelben. Ehhez kétség nem fér. De élmény
tekintetében meglehetősen ambivalens a produkció.
Vannak erős jelenetek, vannak
remek dalok, van kimagaslóan jó színészi játék, mégsem ad annyit az A Star Is Born, mint amit – érezhetően - szándékában állt adni. A gesztusai sokkal látványosabbak,
sokkal erőteljesebbek, mint maga az üzenete.
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése