Pawel Pawlikowski a 2013-as, számos
jelentős nemzetközi díjat – köztük a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-t is -
begyűjtő Ida óta nem hallatta hangját.
A tavalyi Cannes-i
Filmfesztiválon bemutatkozó Hidegháború azonban ismét Pawlikowski zsenialitását
– kirobbanó formáját - mutatja.
Alig heverte ki Európa a második
világháború borzalmait, a kontinens máris a sztálini diktatúra fenyegető árnyékában
topog. Ez idő tájt szeret egymásba a népdal kutató zongorista Wiktor – aki épp
énekeseket és táncosokat toboroz egy újonnan szerveződő népi együttesbe -, s
Zula, a szőke femme fatale.
Az egyébként sem túl hosszú
játékidő alatt fragmentált jeleneteket kapunk a szerelmesek egy évtizedet
felölelő „se veled, se nélküled” kapcsolatából. Egy olyan szerelem
történetéből, amelyet az 50-es évek kelet-európai rögvalósága lehetetlenít el.
No persze mindehhez hozzájárul
Zula és Wiktor hektikus személyisége is. Művészemberek lévén nehezen
integrálódnak a kor szabályrendszerébe. Nem kompatibilisek a jelenükkel, s szenvedélyes,
folyton forrongó jellemükből fakadóan is nehezen megy számukra a világba való
beilleszkedés. Már-már elviselhetetlenül fájó szerelmük pedig még inkább
megnehezíti a boldogulásukat.
Pawlikowski, ha mutat is boldog, felhőtlen
pillanatokat, a következő jelenetben már reménytelenséggel és nyugtalansággal oltja
ki a derűt. A szerelem, a lengyel rendező
olvasatában egyáltalán nem irigylésre méltó állapot. Sőt! Kiváltképp drámai és gyötrelmes.
Noha a töredezettségnek
köszönhetően picit távolságtartóvá válik a történet, a Pawlikowski által
koreografált apró kis momentumok, emberi rezdülések képesek felfedni Zula és
Wiktor románcának esszenciáját. Kezdetben a vágyódás, vágyakozás dominál, majd
a mindent elsöprő szenvedély, végül pedig az együvé tartozás – akár a halálban
is…
Lukasz Zal operatőr – akivel Pawlikowski
már az Ida-ban is együtt dolgozott – végtelenül gyönyörű és hatásos monokróm képeket
komponál. Melyeket egyéni beállítások segítségével önt végleges formába.
Ugyan a politika óriási szerepet
játszik a két főszereplő sorsának alakulásában, a hangsúly mégis a szerelem – a
kortól, korszaktól független egyetemes szerelem – tragikus voltán van. S
mindeközben úgy kapunk történelmi keresztmetszetet az ’50-es, ’60-as évek
Európájáról, úgy kapunk betekintést az akkori ember hétköznapi traumáiba, és
küzdelmeibe, hogy csupán Zula és Wiktor személyes élettörténetére, intim pillanataira
fókuszálunk.
Talán az Ida erősebb,
összeszedettebb munka, de Pawlikowski senkihez sem hasonlítható érzékenysége, sajátos
nyelvezete és művészi kifejezésmódja a Hidegháború esetében is képes levenni
minket a lábunkról.
A film elképesztően csodás zenéje
még sokáig velünk lesz, ahogy a gyönyörű, költői befejezés is.
Szép, légies, ugyanakkor
kifejezetten megrázó romantikus film, ami szinte mindent tud a szerelem
problematikájáról.
85%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése