2019. január 13., vasárnap

Hidegháború - Zimna wojna - Cold War


Pawel Pawlikowski a 2013-as, számos jelentős nemzetközi díjat – köztük a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-t is - begyűjtő Ida óta nem hallatta hangját.
A tavalyi Cannes-i Filmfesztiválon bemutatkozó Hidegháború azonban ismét Pawlikowski zsenialitását – kirobbanó formáját - mutatja.


Alig heverte ki Európa a második világháború borzalmait, a kontinens máris a sztálini diktatúra fenyegető árnyékában topog. Ez idő tájt szeret egymásba a népdal kutató zongorista Wiktor – aki épp énekeseket és táncosokat toboroz egy újonnan szerveződő népi együttesbe -, s Zula, a szőke femme fatale.


Az egyébként sem túl hosszú játékidő alatt fragmentált jeleneteket kapunk a szerelmesek egy évtizedet felölelő „se veled, se nélküled” kapcsolatából. Egy olyan szerelem történetéből, amelyet az 50-es évek kelet-európai rögvalósága lehetetlenít el.
No persze mindehhez hozzájárul Zula és Wiktor hektikus személyisége is. Művészemberek lévén nehezen integrálódnak a kor szabályrendszerébe. Nem kompatibilisek a jelenükkel, s szenvedélyes, folyton forrongó jellemükből fakadóan is nehezen megy számukra a világba való beilleszkedés. Már-már elviselhetetlenül fájó szerelmük pedig még inkább megnehezíti a boldogulásukat.


Pawlikowski, ha mutat is boldog, felhőtlen pillanatokat, a következő jelenetben már reménytelenséggel és nyugtalansággal oltja ki a derűt.  A szerelem, a lengyel rendező olvasatában egyáltalán nem irigylésre méltó állapot. Sőt! Kiváltképp drámai és gyötrelmes.


Noha a töredezettségnek köszönhetően picit távolságtartóvá válik a történet, a Pawlikowski által koreografált apró kis momentumok, emberi rezdülések képesek felfedni Zula és Wiktor románcának esszenciáját. Kezdetben a vágyódás, vágyakozás dominál, majd a mindent elsöprő szenvedély, végül pedig az együvé tartozás – akár a halálban is…


Lukasz Zal operatőr – akivel Pawlikowski már az Ida-ban is együtt dolgozott – végtelenül gyönyörű és hatásos monokróm képeket komponál. Melyeket egyéni beállítások segítségével önt végleges formába.


Ugyan a politika óriási szerepet játszik a két főszereplő sorsának alakulásában, a hangsúly mégis a szerelem – a kortól, korszaktól független egyetemes szerelem – tragikus voltán van. S mindeközben úgy kapunk történelmi keresztmetszetet az ’50-es, ’60-as évek Európájáról, úgy kapunk betekintést az akkori ember hétköznapi traumáiba, és küzdelmeibe, hogy csupán Zula és Wiktor személyes élettörténetére, intim pillanataira fókuszálunk.


Talán az Ida erősebb, összeszedettebb munka, de Pawlikowski senkihez sem hasonlítható érzékenysége, sajátos nyelvezete és művészi kifejezésmódja a Hidegháború esetében is képes levenni minket a lábunkról.
A film elképesztően csodás zenéje még sokáig velünk lesz, ahogy a gyönyörű, költői befejezés is.
Szép, légies, ugyanakkor kifejezetten megrázó romantikus film, ami szinte mindent tud a szerelem problematikájáról.  

85%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése