Tony Kaye az Amerikai história X
rendezője igen ritkán adja a fejét filmkészítésre. A 98-as, mára már kult filmként kezelt skinhead movie forgatása után tulajdonképpen egyetlen zenés dokut
hozott tető alá 2007-ben a Red hot chili peppersről (amit nálunk naná, hogy nem
mutattak be…), majd jött 2011-ben a szóban forgó Detachment c. dráma, mely
gyakorlatilag hasonló módon didaktikus és tanító célzatú, mint az Amerikai
história X.
Még a dramaturgia és a közeg is
párhuzamba állítható az Edward Norton – féle mozival: adott egy elcseszett
múlttal rendelkező, lelki megrázkódtatásokkal küzdő lírai főhős, aki vezekel,
majd a vezeklése következményeként előidézi ’a tragédiát’.
Kaye műve nem tökéletes, de a
formanyelv, amivel közöl, és a célzottan drámai hangvétel (már az első
képkockák egyértelműsítik, hogy bizony nem ez lesz az a mozi, amitől jó kedvre
derülünk majd…) annyira erősen hatnak, és olyan nyomasztó légkört teremtenek,
hogy már csak emiatt is nehéz szabadulni a film atmoszférájától.
A 2011-ben több indie fesztiválon
is jól szereplő alkotás (Sao Paulo-i Nemzetközi Filmfesztivál; Woodstock
Filmfesztivál stb.) borzasztóan hatásos, de épp az előbb említett direkt és célzott
drámaiság, a nagy tragédiára tudatosan kiélezett cselekményszövés az, ami miatt mégsem
sikerül igazán naggyá válnia. Persze az is lehet, hogy ha Kaye nem egy olyan előzmény után készíti el
ezt a mozit, mint az Amerikai história X, akkor nagyobbat szól 'a
végkifejlett'. Így azonban, ahelyett, hogy bődületesen megrendülnénk, „csupán”
Adrien Brody félelmetesen közönyös tekintete, és eszköztelen játéka az, ami
megmarad - valamint a fojtogató hangulat.
Míg Kaye 1998-ban készült
alapművében szinte 5 percenként találunk egy-egy hihetetlenül erős szcénát,
addig a Mintatanár nem igazán kápráztat el minket ilyen jellegű jelenetekkel.
Mindent összevetve a Detachmentre azért
nem lehet panasz, kifejezetten stramm és kiegyensúlyozott dráma, de a valódi
katarzis az esetében elmarad. Pedig csak egy
hajszálon múlt…
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése