Hamis.
Ambivalens.
Ez a két szó ötlött az eszembe a
Nyárutó kapcsán.
Hamis, mert: ilyen szitu csak és
kizárólag a mesében létezik. (Bár Eastwood már forgatott korábban valami
hasonlót A szív hídjai címmel, csak ott valahogy mégis hihetőbb, és kissé emberközelibb
volt az élmény).
Ambivalens: egyrészről a
’hamisság’ okán, másrészről pedig azért, mert adott két csodás színész (Kate
Winslet és Josh Brolin), akik képesek mégis a realitás talaján tartani, és
nézhetővé/élvezhetővé varázsolni ezt a kétségkívül valószerűtlen történetet.
Jason Reitman (Egek ura; Juno;
Pszichoszingli; Köszönjük, hogy rágyújtott) nagyszerű filmes, de most nem
győzhet hálát rebegni, hogy az imént említett két sztár vállalta a
megmérettetést. Nehéz dolguk volt, viszont a rájuk jellemző profizmussal és
érett játékkal „szintre hozták” Reitman – hát, hogy is fogalmazzak… - furamód
szenvelgős sztoriját. Főként a rendező korábbi munkáinak ismeretében „különös”
a Nyárutó egyenetlensége - és szentimentalizmusa. Ennek ellenére viszont úgy
érzem, hogy a kritikák túlnyomó többsége érdemtelenül ekézte a filmet. Adott
hangulatban ugyanis kifejezetten működőképes az alkotás. Vannak pillanatai –
egész szép számmal -, amelyek nyugtalanító, szomorkás, de mégis kellemes,
különleges atmoszférával bírnak. És ezek vélhetően be is
égnek majd valamelyest a tudatalattinkba.
Kate Winslet... Elképesztő kisugárzása van a hölgynek, tekintélyt
parancsoló a jelenléte. És mindez a Nyárutóban is megmutatkozik. Nem mintha
bármit is jelentene – e nélkül is tudjuk, hogy Kate korosztályának egyik
legtehetségesebb színésznője -, de ezen alakításáért már a sokadik Golden-Globe
jelölését söpörte be a művésznő! És nem érdemtelenül! Az ő betegesen remegő
kezére, kétségbeesett tekintetére ugyanis tutira emlékezni fogunk…
…és ha más nem is, az egyébként
erős hangulat biztosan magával ragadja majd – elsősorban és legfőképp – a
gyengébbik nemet.
Hiányérzet van, persze… de a
keserédes "feeling", és a barackos pite némileg kárpótol.
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése