2014. november 17., hétfő

Gone girl - Holtodiglan


„Chasing Amy”
Fincher az az alkotó, aki így vagy úgy, de mindig valami klassz matériát tesz le az asztalra. Van, hogy mesterművet készít (Hetedik; Harcosok klubja), van, hogy érdekes biopic-et (A közösségi háló) – és persze akad egy-két megúszósabb alkotás is az életművében (Pánikszoba; A tetovált lány), de kétségtelen, hogy David Fincher az egyik legkiegyensúlyozottabban teljesítő direktor perpillanat az Álomgyárban. 


A Holtodiglan amúgy közel sem egy tipikus Fincher – mozi – már amennyiben van ilyen, hiszen a rendező az utóbbi időben sokféle zsánerben kipróbálta magát. A Gillian Flynn regényéből készült Gone Girl egyrészt egy kiemelkedően jó krimi, másrészt azonban elmondható, hogy Fincher azért annyira nem kotorta ki ennek az iszapos, lucskos medernek a legalját; vagyis: talán lehetett volna még mélyrehatóbb, s akkor valódi mesterműként köszönthetnénk a Holtodiglant, ami így csak „szimplán” egy újabb kurva jó film a thriller mesterétől.
A Gone girl ugyanis egy rettentően szórakoztató, felkavaró alkotás, precíz, profi munka, mely színészfronton is baromi erős. Ben Affleck valóban élete eddigi legjobb alakítását hozza, Rosamund Pike pedig igazi céda, hűvös domina, aki tényleg mindenre képes. Még arra is, hogy időnként elorozza Affleck elől a show-t! …és a film zárásakor valahogy mi is azt érezzük, hogy szívesen felnyitnánk a nő koponyáját, s megnéznénk, hogy vajon mi rejtőzik odabenn…


A mű nagyszerű társadalomkritika is egyben. „Az amerikai álom” kritikája, s a felszínességé, melynek oly sok kapcsolat és házasság esik áldozatául. „Kifelé” élünk ugyanis, mosolygós, happy fotókat posztolunk a facebook-ra miközben – ki tudja – lehet, hogy a pokolba kívánjuk a másikat. Meglehetősen félelmetes… Nem is nagyon esik jól szembesülni ezzel az egésszel. 


Affleck tehát 17 év után (Képtelen képregény) ismét „Amy-t üldözi”, de ezúttal sincs boldog egymásra találás. Szegény Géza, még az ág is húzza… Lehetséges, hogy egy rendezői és egy forgatókönyvírói Oscar után befigyel neki egy főszereplői is? Az esély bőven megvan rá… 

90%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése