A Magasfeszültség az elmúlt bő 10
év alatt szépe lassan kult horrorrá avanzsált; a helyzet azonban az, hogy nem
amolyan tisztes, megérdemelt kultikusságról van itten szó! Ez az a fajta kult
státusz, amelyben anno a drága megdicsőült vhs-korszak „remekei” tetszelegtek. A Véres
sport Van Damme-tól a maga nemében ugye igen csak „kult”, de
rossz szóviccel élve, „cool”-nak már a legkevésbé sem nevezhető. Természetesen
megvan ezeknek a filmeknek a maga bája, nagyjából még meg is tudjuk magyarázni
magunknak, hogy miért kedveljük őket, de ennyi, nincs tovább.
Valami hasonló „skatulyába”
lehetne beszuszakolni Alexandre Aja Magasfeszültségét is.
Amikor 2003-ban a párizsi,
szemtelenül fiatal (’78-as születésű)
rendező (mindössze 25 éves volt a film készítésekor) leforgatta ezt a vérben fröcsögő slasher-t, sokan a horror genre
újjáéledéséről kezdtek beszélni. Aja azonban nem találta fel a spanyolviaszt,
csupán a kedvenc horrorjaiból „idézget” kb. 90 percen keresztül (vannak itt
átemelt szcénák a Texasi láncfűrészesből,
Az országút fantomjából és egy-egy
pillanatra Romero zombi filmjeinek
hangulata is megelevenedik).
Azzal nincs probléma, hogy Aja a nagy elődök előtt tiszteleg, sokkal inkább nagyobb gond az, hogy a mű - címével
ellentétben – nem tartogat igazán sok 'magas feszültséggel' teli szcénát. Aja mindezt a véres jelenetekkel próbálta
ellensúlyozni, de mivel a karakterábrázolás rendkívül elnagyolt (jószerivel
semmit sem tudunk meg a „gyilkos” éles borotvája elől menekülő csajszikról), a
néző számára nincs igazi tétje a történéseknek.
Két fiatal lány, elhagyatott ház, kietlen vidék, vaksötét éjszaka,
váratlanul betoppanó gyilkos, aki a keze ügyébe akadó komód segítségével (!!!) fejezi
le gyanútlan áldozatait. Kellően szadista, de valójában inkább
megmosolyogtatóan bizarr és nevetséges - semmint rémisztő.
Fürdünk a vérben, naná! S az operatőr markáns kék és zöld filterei feketére festik a ruhásszekrény
oldalára fröccsenő vért… Aha! Szóval fekália? Ohh, nem,
csupán Alexandre Aja járatja velünk a bolondját…
…S visszatérve a „kultikusság”
gondolatához: kétségtelen, hogy Aja jókor volt jó helyen; pont a megfelelő
időben készítette el ezt a filmet. A Magasfeszültség vélhetően ezért kult! …és
hiába a sok logikátlanság, hiába a számos dramaturgiai hiba, és nem
utolsó sorban: hiába a filmvégi idétlen és ostoba csavar, igen is értjük,
hogy a Magasfeszültség miért tetszeleg abban a bizonyos kiváltságos státuszban.
Értjük, de csak és kizárólag a
korábban már említett Véres sport vonatkozásában…
50%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése