Jonas Jonasson azonos című,
nagysikerű, 2009-ben megjelent regényének filmadaptációját sokan az európai
Forrest Gumpként emlegetik, ennél azonban jóval komplexebb a dolog. Jonasson
története ugyanis közel sem olyan „cuki”, mint a Tom Hanks – féle klasszikus, Felix
Herngren rendező pedig nem egy doboz bon-bont használ metaforaként az életet
megszemélyesítendő.
A groteszk vonulat, illetve a jelenben
zajló események Guy Ritchie
ügyefogyott bűnözőinek botladozásait idézik... S noha a 100 éves ember múltját bemutató
szcénák valóban hajaznak egy icipicit Gump sztorijára, mégiscsak egy ízig-vérig európai alkotásról van szó! Hrabal és Kusturica neve tehát épp úgy felmerülhet, mint ahogy a csetlő-botló Billy Elliot karaktere is jó párszor visszaköszön a mű során.
A bomba-buzi (!!),
robbantgatás-fetisiszta 100 éves fazon története elemeiben egyébként
kifejezetten szórakoztató és különleges „cucc”. Egységes mozi azonban mégsem kerekedik ki belőle;
egyrészt a svéd távolságtartás okán, másrészt pedig a groteszk ábrázolásmód miatt.
S mivel a történteket – épp az előbbiekből következően - elég nehéz komolyan venni,
ezért empátiát és valós, mély érzelmeket nem igazán képes kiváltani a nézőből a film.
Ezzel együtt azonban A 100 éves ember, aki… egy felettébb
különleges alkotás; egyedi atmoszférájú filmecske, vicces, bizarr sztori, ami
ha nem is hatol a szívünkig – mint ahogy azt Forrest Gump tette ’94-ben -, azért
okozhat jó néhány kellemes és emlékezetes percet.
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése