...a V/H/S első két részének alkotógárdája egy egészen ötletes kis horrorfüzért szőtt össze nekünk, melynek
egyes fejezeteitől valóban belénk fagy az a bizonyos... Szerencsére azonban a Southbound öniróniában sem szenved
hiányt, így a fiatal rendezők bizarr, hidegrázós meséje nem nélkülözi a fanyar, önreflexív fekete-humort sem… Már amennyiben humoros az, amikor a
kétségbeesett gázoló, az elütött, agonizáló fiatal nő belsőségei között turkál…
Az epizódok ugyan önmagukban is
megállnák a helyüket – bár e tekintetben azért tapasztalni némi színvonal
különbséget -, de mind a tematika (bűn és bűnhődés), mind pedig a misztikus
helyszín (a semmi közepén fekvő szellemváros) miatt is összekapcsolódnak az egyes
felvonások. A sztori konzekvensen jut el A-ból B-be, s még egy
viszonylag okés filmvégi csavarra is futotta az íróknak.
...két csapzott fazon menekül a
sivatagi országút elhagyott szakaszán egy ütött-kopott járgánnyal. Valami
üldözőbe vette őket, valami nem evilági… mindeközben egy ismeretlen hang papol
az autórádióból fátumról, végzetről, bűnről, bűnbocsánatról… Oké, érezni persze
a helyzet valószerűtlenségét, de egyúttal baromira hátborzongató is a szitu…
Rémálomszerű a felütés,
s a film további mozzanatai is ezt a lidércnyomásszerű érzést/hangulatot
erősítik a nézőben. Egészen kísértetiesen mossák össze a rendezők a valótlant a
realitással. Ébrenlét és álom mezsgyéjén egyensúlyozik a sztori…
No persze egy ilyen projektet
nehéz homogén egésszé összegyúrni. A nagy „mutatvány” nem is jött össze: sok az egyenetlenség, a „hullámzás” - a középső epizódnál picit
le is ül a történet.
A Southbound abszurditása és bizarr jellege azonban több mint
szimpatikus, a sci-fi elemekkel is bőszen kacérkodó horror pedig kellően
talányos ahhoz, hogy arra a szűk másfél órára kiragadjon minket a valóságból.
Nem műfajreformáló, de mindenképp
figyelemreméltó darab!
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése