Az Egy nemzet születése tulajdonképpen simán ott lehetett volna az
idei Oscar-gálán.
No nem azért, mert annyira jó –
egyébként nem is rossz! -, témaválasztásából adódóan vette tutira szinte minden
kritikus és ítész, hogy Nate
Parker filmje lazán begyalogol majd a vörös szőnyegen a Dolby Színházba. Az év eleji Sundance-es szereplés – a debüt - is jól
sikerült (a film elnyerte a Grand Jury
Prize-ot a „dramatic”
kategóriában!), vagyis Parker moziját
nagyjából az év első negyedéig kifejezetten szeretetteljes légkör vette körül!
Míg a fránya sajtó elkezdte bolygatni a projektben íróként, rendezőként és főszereplőként is tisztet
vállaló Nate Parker 1999-es zűrös
ügyét. Akkoriban Parker a pennsylvaniai egyetem sportösztöndíjas
hallgatója volt, s egy görbe este alkalmával, Jean Celestin barátjával karöltve – aki egyébként a The birth of a nation társírója! – szexuális bűncselekményt
követtek el. Legalábbis az esetben érintett, akkor 18 éves lány ezt állította/vallotta.
Végül a két férfit felmentették, mondván kölcsönös beleegyezésen alapuló szexről
volt szó, az ügy mégis elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Nate Parker szerelemgyermekét, a The birth of a nation-t
végül kigáncsolja - de legalábbis megfossza a korábban mindenki számára
nyilvánvaló dicsőséges diadalmenetétől.
A tény viszont akkor is tény: a The birth
of a nation jó film! Nem szuper, nem olyan acélos, mint a 12 év rabszolgaság, de több mint korrekt
munka! Érződik, hogy Nate Parker szíve-lelke
benne van a műben, s bizony a fekete filmes kivételes tehetsége/művészi
érzékenysége is átüt az alkotás minden egyes képkockáján!
És még – urambocsá’ - azt is meg
merem kockáztatni, hogy Parker-t nem
pusztán a díj szerzés kényszere motiválta a film megírására és elkészítésére. Azaz: valós, őszinte alkotói szándék
áll a projekt mögött.
A The birth of a nation megrázó
hitelességgel eleveníti fel a fekete prédikátor, Nat Turner történetét - mely aztán ahhoz a bizonyos véráztatta,
1831-es rabszolgafelkeléshez vezetett, amelyben számos színes bőrű
vesztette életét - s ami viszont a kegyetlen „fehér” megtorlás dacára mégsem
volt hiábavaló, hisz hatására végül egy nemzetté kovácsolódott a fekete
közösség, s később kivívta magának egyenjogúságát!
Bár az expozíció picit hosszas, kiválóan ágyaz meg a megrendítő, tragikus finálénak. Parker képes együttérzést kiváltani a nézőből - a történet részesévé tesz minket!
Gyönyörűek a képek – bár nem olyan költőiek, mint a 12 év rabszolgaság felvételei -, a hangulat elragadó, s a
színészekre sem lehet panasz!
Nate Parker hiteles, Aja
Naomi King kisugárzása lehengerlő, s mellettük a fiatal – a szakáll
miatt idősebbnek tűnő - Armie Hammer
játéka az, ami még igazán említésre méltó: ügyesen jeleníti meg a figura
kettősségét! Egyrészt rabszolgatartó földesúrként kevély, nem tűri az ellentmondást,
ha kell korbácsot is ragad – nem csoda, hisz az anyatejjel szívta magába a
fehér felsőbbrendűséget - ugyanakkor – bár önmagának is alig vallja be – szíve
mélyén együtt érez a feketékkel, s igyekszik emberségesebb körülményeket teremteni a számukra. Nem úgy, mint a 19. század Virginia-jában
élő rabszolgatartók többsége.
Parker mozija tehát meglehetősen autentikus portré eme sötét,
rettenetes éráról. Helyenként picit hatásvadász, de túlzásokba azért
szerencsére nem esik, s érezhetően minden igyekezetével azon van, hogy hiteles,
reális képet adjon a korszakról.
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése