2017. március 8., szerda

Race - A legendák ideje - Race


Kezdhetnénk mindjárt azzal a rosszmájú megjegyzéssel, hogy Stephen Hopkins mozijában szegény jobb sorsra érdemes Jesse Owens csupán a sportfilmek kötelező köreit futja. 


Elsőként azonban essék néhány szó erről a rendkívüli sportemberről, aki dacolva Hitlerrel és az amerikai antiszemitákkal, sorozatosan elképesztő eredményeket produkálva jutott ki arra a bizonyos 1936-os berlini olimpiára, ahol aztán simán leiskolázta a führer árja atlétáit, s 4 arannyal, 1 világcsúccsal és 1 olimpiai rekorddal tért haza az államokba.
Owens korának Usain Boltja volt. Zabolázhatatlan, de fegyelmezett, céltudatos, mégis pofátlanul laza és nem utolsó sorban: marhára tehetséges! Kár, hogy ebből a nem mindennapi személyiségből vajmi keveset tud átadni a film. 


A Race csodás felvételeiért a ’90-es évek akciófilmjein edzett, kétszeres Emmy-díjas operatőr, Peter Levy felelt. Stephen James, vagyis Jesse legeslegelső bevonulása a berlini arénába (a híres-neves Olympiastadion) egészen bámulatos! A jelenet „vágás nélküli” hatást kelt, szinte beleszédülünk, ahogy a színes bőrű sportoló végigpásztázza a monumentális, Hitler megalomániáját tükröző, szurkolókkal teli stadiont, a végeláthatatlan lelátót.  


Érezni, hogy Stephen Hopkins elszokott a nagyjátékfilmektől, s hogy az utóbbi időben többségében inkább tévés munkái voltak. A direktor aktív időszaka a ’90-es évek derekára tehető, ekkor aratta legnagyobb sikereit. Emlékszel az Időzített bombára Jeff Bridges-szel, vagy a Michael Douglas és Val Kilmer nevével fémjelzett Ragadozókra? 


...szóval tényleg baromira erős az "élet írta történet", Owens karaktere izgalmas - az egész sztori ordított a megfilmesítésért! Sajnos az izgalomból és az energiából azonban nem sokat tapasztalni a film bő 2 órás játékideje során. Az alapanyag rendkívüli, a megvalósítás már annál kevésbé.
És azért is bosszantó, hogy Hopkins simán „csak leforgatta” ezt a filmet, s jó tanuló módjára, közel szenvtelenül mondta fel a leckét, mert Jesse Owens pont egy híresen szenvedélyes, temperamentumos, komplex figura volt. Ha már biopic, egy ilyen kvalitású sportoló életrajza ennél sokkal kidolgozottabb adaptációt, részletgazdagabb, összetettebb karakterábrázolást – karakterdrámát! – kívánt volna - nem puszta sportfilm közhelyeket. 


A németek csúcs atlétájával, Luz Longgal kötött barátság is csak épphogy említésre kerül, Goebbels figurája – bár ügyesen szedték le a karaktert – zavaróan tipizált, s hiába játszanak olyan kiváló színészek a filmben, mint Jeremy Irons, vagy a „mester” szerepében meglepően jó és hiteles Jason Sudeikis, a Race nem képes egyébre, csak a már jól ismert sallangok precíz, de nem túl érdekfeszítő felvonultatására. 


Csupán egy félmondat utal a film legvégén arra, hogy a 4-szeres olimpiai bajnokot Berlinből való hazatérése után még maga Roosevelt elnök sem fogadta kitörő lelkesedéssel. Owens hiába őrjítette meg a náci Németország sportfanjait – az Olimpia ideje alatt a német lányok, fittyet hányva a faji hovatartozásra és a fasiszta ideológiára, sztárként rajongtak érte -, hiába volt a berlini nyári játékok legnagyobb csillaga a fekete atléta, nem lehetett próféta a saját hazájában!
A történet ezen olvasata lett volna igazán izgi! Ha mindez nincs elmismásolva, a Race személyében egy bátor, határozott, meglepő sportfilmet tisztelhetnénk. Így csak egy éppen korrekt tanulmány. 

60%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése