Kezdhetnénk mindjárt azzal a
rosszmájú megjegyzéssel, hogy Stephen
Hopkins mozijában szegény jobb sorsra érdemes Jesse Owens csupán a sportfilmek kötelező köreit futja.
Elsőként azonban essék néhány szó
erről a rendkívüli sportemberről, aki dacolva Hitlerrel és az amerikai antiszemitákkal, sorozatosan elképesztő
eredményeket produkálva jutott ki arra a bizonyos 1936-os berlini olimpiára, ahol aztán simán leiskolázta a führer árja
atlétáit, s 4 arannyal, 1 világcsúccsal és 1 olimpiai rekorddal tért haza az
államokba.
Owens korának Usain Boltja
volt. Zabolázhatatlan, de fegyelmezett, céltudatos, mégis pofátlanul laza és
nem utolsó sorban: marhára tehetséges! Kár, hogy ebből a nem mindennapi
személyiségből vajmi keveset tud átadni a film.
A Race csodás felvételeiért a ’90-es évek akciófilmjein edzett,
kétszeres Emmy-díjas operatőr, Peter Levy felelt. Stephen James, vagyis Jesse
legeslegelső bevonulása a berlini arénába (a híres-neves Olympiastadion) egészen bámulatos! A jelenet „vágás nélküli” hatást
kelt, szinte beleszédülünk, ahogy a színes bőrű sportoló végigpásztázza a monumentális,
Hitler megalomániáját tükröző,
szurkolókkal teli stadiont, a végeláthatatlan lelátót.
Érezni, hogy Stephen Hopkins elszokott a nagyjátékfilmektől, s hogy az utóbbi
időben többségében inkább tévés munkái voltak. A direktor aktív időszaka a ’90-es
évek derekára tehető, ekkor aratta legnagyobb sikereit. Emlékszel az Időzített bombára Jeff Bridges-szel, vagy a Michael
Douglas és Val Kilmer nevével
fémjelzett Ragadozókra?
...szóval tényleg baromira erős az "élet írta történet", Owens karaktere izgalmas - az egész sztori ordított a megfilmesítésért! Sajnos az izgalomból és az energiából azonban nem sokat tapasztalni a film bő 2 órás
játékideje során. Az alapanyag rendkívüli, a megvalósítás már annál kevésbé.
És azért is bosszantó, hogy Hopkins simán „csak leforgatta” ezt a
filmet, s jó tanuló módjára, közel szenvtelenül mondta fel a leckét, mert Jesse Owens pont egy híresen
szenvedélyes, temperamentumos, komplex figura volt. Ha már biopic,
egy ilyen kvalitású sportoló életrajza ennél sokkal kidolgozottabb adaptációt, részletgazdagabb,
összetettebb karakterábrázolást – karakterdrámát! – kívánt volna - nem puszta sportfilm
közhelyeket.
A németek csúcs atlétájával, Luz Longgal kötött barátság is csak épphogy
említésre kerül, Goebbels figurája –
bár ügyesen szedték le a karaktert – zavaróan tipizált, s hiába játszanak olyan
kiváló színészek a filmben, mint Jeremy
Irons, vagy a „mester” szerepében meglepően jó és hiteles Jason Sudeikis, a Race nem képes egyébre, csak a már jól ismert sallangok precíz, de nem túl érdekfeszítő felvonultatására.
Csupán egy félmondat utal a film
legvégén arra, hogy a 4-szeres olimpiai bajnokot Berlinből való hazatérése után még maga Roosevelt elnök sem fogadta kitörő lelkesedéssel. Owens hiába őrjítette meg a náci Németország sportfanjait – az Olimpia
ideje alatt a német lányok, fittyet hányva a
faji hovatartozásra és a fasiszta ideológiára, sztárként rajongtak érte -, hiába volt a berlini nyári
játékok legnagyobb csillaga a fekete atléta, nem lehetett próféta a saját
hazájában!
A történet ezen olvasata lett
volna igazán izgi! Ha mindez nincs elmismásolva, a Race személyében egy bátor, határozott, meglepő sportfilmet
tisztelhetnénk. Így csak egy éppen korrekt tanulmány.
60%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése