Valljuk be őszintén: a Thor-jelenség rendkívül idétlen. ...mert milyen béna már, amikor Chris Hemsworth –
vagyis Thor - talpig birodalmi díszben bambul a Macintosh képernyőjére és a
konvergenciáról – mely a Sötét világ központi témája - tart kiselőadást… vagy
épp metróval utazik Greenwichig… na persze… a kalapácsát meg felakasztja a
fogasra…
Kenneth Branagh az első részben
igyekezett elcsípni és vászonra vinni ennek az oktondiságnak a kedvelhető –
valóban mókás - oldalát, de Alan Taylor (akinek a The dark world az első mozifilmje)
ez irányú törekvésein picit érződik az izzadság szag.
A Thor: Sötét világ ellenben rendelkezik
minden olyan paraméterrel, mely egy grandiózus, nagyívű blockbuster
szempontjából elengedhetetlen: hihetetlen látványorgia, sztárparádé, akciódús
szcénák, viccesnek szánt ’bemondások’, izmos férfitest és szélben lobogó női
haj.
A film mélypontjai egyértelműen a
korábban már említett 'idétlenkedéshez' köthetőek. Stellan Skarsgard idióta tudós
karaktere például inkább idegesítő, mint vicces…
Kontrasztként azonban akad
egy-két frankón elkapott geg: Loki Amerika kapitányos poénja például zseniális,
de a Marvel-en való folyamatos élcelődés is „üt”. Ennek ellenére épp a műfaji keveredés az, ami helyenként kifejezetten vásárivá teszi a filmet. Persze egy popcorn-mozi mindig kissé ’közönséges’,
modoros és csapongó, de azért volt már rá precedens, hogy
a kötelező attribútumokat elhagyva is lehet szórakoztatni – méghozzá stílusosan
és színvonalasan.
A The dark world, kicsit
ügyefogyott, kicsit gyermekded, de azért igyekszik a jobban sikerült Branagh –
féle első etap méltó utódjává válni, és ez dicséretes.
A végső konzekvencia pedig:
Thornak sokkal jobban áll Asgard mesevilága, mint a londoni hipszter közeg…
65%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése