Szerintünk a Stoker sem volt rossz, viszont így néhány év távlatából egyértelműen
kijelenthető, hogy Chan-wook Park akkor
tud igazán átütő lenni, ha hazai terepen, dél-koreai stábbal forgat, és
távol-keleti művészeket instruál.
Park mesterműve, az Oldboy olyasféle
mozi, aminek a zsenialitását szinte képtelenség reprodukálni.
Óriási örömünkre azonban nyugodt
szívvel kijelenthető: A szobalány simán
odapasszintható a rendező legerősebb munkái, az ún. Bosszú-trilógia és a már említett Oldboy mellé! Azaz Chan-wook
Park ismét régi fényében tündököl!
A The handmaiden roppant mód agyas és csavaros mozi! Park a walesi írónő, Sarah Waters 2002-ben megjelent Fingersmith c. regényét vette alapul, s
az angolszász miliőt az 1930-as évek Japán megszállás alatt álló Dél-Koreájára
cserélte.
A történet a titokzatos Lady Hideko örökségének a megszerzése
körül bonyolódik. A ravasz szélhámos (Fujiwara)
egy fiatal zsebtolvajnővel (Sook-hee)
szövetkezve próbálja rátenni a kezét a vagyonra. A terv, hogy Sook-hee, mint újdonsült szobalány, Hideko bizalmába férkőzik, s ráirányítja
úrnője figyelmét Fujiwara-ra, aki bár
egyszerű paraszt legényként cseperedett fel Koreában, most kifinomult, művelt grófnak
adja ki magát, s a Hideko-val való
házasság folytán szeretne szert tenni annak örökségére.
A film 3 egymástól jól elkülöníthető
egységre, részre tagolódik. A 3 felvonásban új és új perspektívából
követhetjük nyomon a szövevényes cselekményt, s ezáltal mindig új és új
információk birtokába jutunk. Így bontakozik ki a 3 kulcsszereplő múltja és
jelene - összetett személyisége -, s a történet maga.
A szobalány szerkesztése tehát egészen rendhagyó és különleges. Park mesterien ránt be minket a buja,
furfangos sztoriba, amelyben – végül kiderül - senki sem az, akinek látszik.
És ha már szóba került: a The handmaiden fülledtsége - a túlfűtött
szexualitás – egy picit sem öncélú! Még ha olykor úgy is érezzük, Park átlépi a határt, gondoljunk arra,
hogy mi vagyunk túl bigottak, s csak a mi képmutató európai kultúránkban számít
tabunak a „vagina” és a „pénisz” szócska - a szex és annak különféle
terminus technikusai -, s maga a szexualitás kendőzetlen ábrázolása.
Bár Park ezt is a lehető leglégiesebb, legstílusosabb módon teszi! Egyszer
sem merült fel bennünk, hogy leszbi pornót néznénk, pedig visszagondolva, azért
e tekintetben akad jó pár „meredek” és bátor szcéna a filmben. A direktor
azonban remek érzékkel ágyazza bele az erotikus történéseket/jeleneteket a
cselekménybe; a hangsúly így nem a mellbimbókon és a pőre testeken, hanem a
lelki folyamatokon, a szereplők közti – folyamatosan pulzáló, változó és
formálódó - kapcsolatrendszeren van!
...és a sztori heist-jellege az, ami nem engedi a
nézőnek, hogy egy pillanatra is lazítson!
Park pedig elképesztően zseniális abban, hogy magához, illetve a történetéhez
láncolja a publikumot.
Hideko bácsikájának szado-mazo
cuccai – azok a bizonyos felolvasós estek - kifejezetten speckó adalékai
a történetnek. S ha már szóba került az elmeroggyant bácsika, a szintén hozzá
köthető finálé is kellően borult és beteg! (Bár a rendező Oldboy-ához képest, még így is különösen soft-os a lezárás.)
Gyönyörű operatőri munka,
emlékezetes szerelmi (?) háromszög, fortély és intrika, tanítani való
dramaturgia, erős karakterek a 2016-os év egyik legjobb filmjében!
90%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése