Amikor rájössz, hogy nem a
Jézuska hozza az ajándékot. Amikor kiderül, hogy a szüleid rászedtek: nem kell megenned a répát a húslevesben azért, hogy tudj fütyülni. És pláne nincs zsákos ember, aki
elvisz, ha rosszul viselkedtél! Amikor jön a felismerés, hogy minden évben a szomszéd Pista bá’
volt a Mikulás, és amikor megy a süllyesztőbe a húsvéti nyuszi. Amikor elveszted
az illúziót!
Amikor a gyermeki naivitás – tisztaság
– találkozik a felnőttek fertelmes, igazságtalan, érdekorientált, képmutató
világával!
Egy csomó film, irodalmi mű –
regény, novella - dolgozta már fel az iménti témát, Deák Kristóf alig 25 perces rövidfilmje azonban így is parádés! Hisz egészen kivételes és rendhagyó hangnemet üt meg! És ami a legzseniálisabb benne, hogy a zene
nyelvén beszél, s épp a muzsika egyik legszebb, leghatékonyabb, legfontosabb momentumát, a
csendet, a „szünetet” használja legfőbb kifejező eszközeként.
A Mindenki, azzal együtt, hogy tök egyszerű narratívát használ és látszólag nyíl egyenes az üzenete, egy csomó mindenről szól
egyszerre.
Szól pl. az arrogáns autokráciáról. Sok
esetben tehetségtelen senkik jutnak pozícióba, hogy aztán náluk
tehetségesebbeket nyomjanak el, vagy bizonytalanítsanak el a tehetségükben. Szól
még az opportunista emberről, aki képes mindenféle lelketlen gazságot elkövetni a
kitűzött cél érdekében. Szól arról, hogy – bármennyire is bárgyú és közhelyes –
az „igazi”, a „valós” így vagy úgy, de mindig a „hazug”, a „fals” fölé kerekedik,
s a "rossz", az "igaztalan" végül elnyeri méltó büntetését. Vagyis: végül minden a
helyére kerül! Kell ennél időtállóbb/igazabb mondandó/mondanivaló?
Deák Kristóf filmjének nagyszerűsége a hangulatában ('90-es évek rulez!), a
témafelvetésben (az összefogás bármire képes) és magában a történetmesélés erejében, a zene és a csend – a „szünet”
– ütköztetésében és kontrasztjában rejlik.
És most, hogy megtudtuk, Deákék ott lesznek a február végi Oscar-gálán, mi mást tehetnénk, mint
hogy szurkolunk ezerrel!
85%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése