Zvjagincev senkinek sem kegyelmez. Ezt a konzekvenciát már a
bivalyerős Leviatánból is
leszűrhettük. Így a Szeretet nélkül
válófélben lévő párocskáján sem esik meg a szíve. Sőt, az
orosz kortárs film legfigyelemreméltóbb alkotója ezúttal kegyetlenebb, s még
drasztikusabb, mint valaha.
A Szeretet nélkül versenyben állt Enyedi
Ildikó filmjével az Oscar-gálán a
„legjobb külföldi film” kategóriájában. Abszolút jogos a nomináció. Zvjagincev zseniális és tűpontos, mint mindig.
Egy szétesőben lévő – egyébként jól
szituált – család hullik végül szó szerint atomjaira a 120
perces játékidő során.
A történetbe már a dolgok előre
haladott állapotában csatlakozunk bele. Zsenya
és Borisz ugyan még javában
hadban állnak egymással, már mindkettejüknek van új párja - menekülési útvonala. A nő egy elvált
milliomos mellett találja meg a hőn áhított szerelmet, a férfi pedig fiatal -
időközben már állapotos – barátnőjével vigasztalódik. Nem kérdés: egyik erre,
másik arra. A helyzet azonban bonyolultabb ennél, hisz ott a közös gyermek, a
12 éves Aljosa, akire az új felállásnak
köszönhetően sem Zsenya, sem
pedig Borisz nem igazán tart igényt.
S noha Aljosa személye indítja el a tragikus eseménysort, Zvjagincev végig Zsenya és Borisz reakcióira
fókuszál. A férfit és a nőt elemzi. Azon túl, hogy a direktor – még a film
elején – kegyetlenül belénk vési a kétségbeesetten szűkölő, hangtalanul síró
gyermek arcának képét, a szülők rezdüléseire figyel. A szülők önzését és
egoizmusát, kicsinyességét és fertelmes habitusát analizálja. De még hogy!
Borzasztóan kellemetlen mozi ez! A
legkeményebb thrillerek feszültségével átitatott, fájó, tárgyilagos
szociodráma.
Zvjagincev érzelmileg totálisan hazavág, felkavar, letaglóz. S
olyan elementáris erővel moralizál, hogy közben végig feszengünk és…
hovatovább, szarul érezzük magunkat.
Hatalmas gyomros a Szeretet nélkül – de szükség van rá,
kell az ilyen hangos, határozott „ébresztő”!
S miközben az orosz rendező végül
is azt állítja, hogy ebben a pénzközpontú, és szigorúan csak a felhalmozott materiális
javak alapján tagozódott társadalmi rendszerben nem létezik igazi boldogság,
azért azt is eléri, hogy látva, érezve a történetét, elkezdjük értékelni azt, ami van. Azt a keveset.
90%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése