A kritikák közel egyöntetűen a
földbe tiporták George Clooney
legújabb rendezését, a Suburbicon-t.
Pedig ami igazán vonzó a filmben - amit számon kértek rajta -, az épp a tökéletlensége, a csapongása, s a
folyton hullámzó hangulata.
A Coen-tesók valamikor a ’80-as évek vége felé írták a Suburbicon forgatókönyvét. Mondhatjuk
tehát, hogy egy korai, picit éretlen zsengéről van szó, amely aztán táptalaja
volt a későbbi csúcsteljesítménynek, a nagy sikerű Fargo-nak. Hisz itt is hasonló az alap szitu: egy szerencsétlen,
ügyefogyott balfék indítja el a láncreakciót, melybe aztán nem csak ő maga, a
környezete is jól belebonyolódik. Saját farkába harap a kígyó.
Nem meglepő, hogy Clooney – rendezőként – lehetőséget látott
a könyvben: bájosan bizarr és elbűvölően gonosz ez a sztori. S a hibáival, túlzásaival,
és hangsúlytévesztéseivel együtt is baromira mulattató.
Matt Damon lubickol abban a szerepben, amelyet ’96-ban William H. Macy-re testáltak Coenék.
De tulajdonképpen a teljes
színészgárda profin és önfeledten muzsikál. Oscar
Isaac bravúros a nyúlfarknyi szerepében, Julianne Moore bicskanyitogatóan ellenszenves, a Wonder sztárja, Noah Jupe pedig ezúttal is bizonyítja, hogy az egyik
legreménytelibb, legtehetségesebb gyerekszínész Hollywoodban.
Mint szatíra, kimondottan jól funkcionál a film. Egy bizonyos pontig. Clooney
azonban nem éri be ennyivel: tragédiát, drámát is akar. S ezt a
dramaturgia, és a történet már nem bírja el.
Furcsa hibrid ez, hisz a finálé,
szendvicszabálóstul, tejivóstul, mégiscsak működik. És bár nem minden passzol,
nem koherens a cucc, azért valami módon mégis értelmet nyernek a történések.
Még a kertvárosba költöző fekete család kálváriája is relevánssá válik.
Igaz, ez esetben Clooney lehetett volna kevésbé
didaktikus.
A Tiszta udvar, rendes ház korrekt Coen-b-side. Egyáltalán nem kimagasló mozi, viszont pokolian
szórakoztató és játékos. Nem egységes, nem összeszedett alkotás, de vannak
kifejezetten zseniális pillanatai.
65%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése