2018. március 6., kedd

Amerikai bérgyilkos - American Assassin


Bár a szándék megvolt, valószínűleg nem lesz ebből franchise, a young-adult őrület ideje lejárt. A Jason Bourne-ba oltott tini – na jó, „fiatal felnőtt” – akciózás, s maga az elgondolás végül is nem rossz, mégsem elég komolyan vehető ahhoz, hogy tövig rágjuk a körmünket az izgalomtól. Másként, sokkal görcsmentesebben kellett volna ehhez a történethez hozzányúlni. Ez így óvatoskodó biztonsági játék; és sajnos a jó közepes cselekményszövés sem segít az ügyön. Pláne úgy, hogy maguk a szereplők sem túl szimpatikusak, Michael Keaton meg egyenesen rossz, antipatikus mentor. 


S noha Michael Cuesta érzi az ilyen összeesküvéses sztorikat – ezt már bizonyította a Kill the messenger-el -, az akció zsánerrel bizony hadilábon áll.
A film eleji leszámolós szcéna kőkemény, s a finálé robbantós jelenete is rendkívül hatásos, de a köztes időt Cuesta jószerivel csak középszerű akciózással képes kitölteni, s a műfaj összes elcsépelt frázisát – beleértve a dramaturgiát, a dialógusokat, és a karakterábrázolást – elpufogtatja. Mintha egy ’90-es évekbeli, picit félresikerült, de még épp nézhető akció mozi lenne az American Assassin


Sajnos Dylan O’Brien, a Maze runner - széria sztárja sem tud elég szuggesztív és meggyőző lenni, de mentségére legyen szólva: azért próbálkozik.
Michael Keaton szinte végig ugyanazt a szigorú – nem túl izgalmas - arcát mutatja (valahogy hiteltelen ebben a „gyilkológép – kiképző” szerepben), Taylor Kitsch főgonoszként pedig szimplán halovány. 


Miként maga a film is. A Lionsgate nagy dobásnak szánta, de csak úgy árad az American Assassin-ből az izzadságszag. Kis lazasággal, és némi beleszarós attitűddel lehetett volna ez egy klassz kis retró akció mozi, így azonban egy nyögve nyelős, fapados ügynök sztori lett a végeredmény.


A film azonban nem lett anyagi bukta, még úgy sem, hogy a kritikák rendre a földbe tiporták. Így talán a stúdió még megkockáztat egy következő részt – hisz a cél ez volt: franchise-t építeni a fiatal CIA ügynök, Mitch Rapp kalandjaiból.
Szóval lehet javítani. Bőven van mit!

45%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése