2014. október 13., hétfő

Scenic route


A Scenic route két barát különös „kalandjának” története.
Mitch és Carter az USA déli részének sivatagos, kopár, isten háta mögötti szegletében robban le Carter ósdi tragacsával. A gyerekkori barátok próbálják elütni az időt a felmentő seregre való várakozás közepette, s komoly életelemzésbe kezdenek. Olyannyira belemelegednek a múltidézésbe, és jelenlegi elcseszett életük kivesézésébe, hogy parázs vita alakul ki kettejük között, melynek következtében durván egymásnak esnek… Közben pedig vészesen fogy az idő, s vele együtt a túléléshez elengedhetetlenül szükséges élelem és innivaló is. 


A Goetz-tesók sztorija kifejezetten érdekfeszítő, még úgy is, hogy a forgatókönyv nem bontja ki teljes egészében az alap szituban rejlő összes lehetőséget. Az azonban dicséretes, hogy Kyle Killen (A hódkóros) szkriptje szarik a trendekre, és egy igen talányos, nem szokványos mederbe tereli az eseményeket. 


Öröm látni  Josh Duhamel-t a Transformersen túli - vagy inkább innenső - való világban! Ez a pali tényleg 'színész', méghozzá nem is akármilyen! A Carter-t játszó, többnyire szinkron – és sorozat színészként ismert Dan Fogler is jól hozza a dagi megmondóember karaktert, vagyis Mitch és Carter duója jól muzsikál, annak ellenére, hogy az egyébként figyelemre méltó szkriptben akadnak azért itt-ott fehér foltok. 


Amennyiben egy különleges, elgondolkodtató mozira vágysz, mindenképp válts jegyet erre az izzasztó sivatagi túrára! Megbánni biztosan nem fogod!

75%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése