A T.S. Spivet különös utazása közhelyes dolgokról mesél, nem
közhelyes módon. Ez pedig minden szempontból a film becsületére válik, s már-már
bravúrosnak is mondható.
Jean-Pierre Jeunet az utóbbi időben egyre kommerszebbé vált, már
amennyire a rendező sajátos univerzumát és ábrázolásmódját kommersznek lehet
nevezni…
T.S. története is tulajdonképpen
egy csodaszép képekkel operáló „klasszikus mese”, mely jóval közérthetőbb, mint
a direktor korai munkái; egy olyan coming
of age sztori – road movie-s
színezettel -, amely a felnőtté válás nehézségeit Wes Anderson műveihez hasonló eszközökkel ’dolgozza fel’, s egy külön kis
világot teremtve beszél az ember életében bekövetkezett tragédiákról, a
gyermeki lélekről – és létezésről, valamint a ’helykeresésről’.
Szóval minden ízében „gyerekfilm” a T.S. Spivet, ugyanakkor
sokkal inkább szól a felnőtteknek, mint a fiatalságnak.
...mindeközben Jeunet pedig
mégiscsak ügyesen „lavírozik”, hiszen mozija végül is egy különös, nem
hétköznapi, de szórakoztató családi moziként
is megállja a helyét, hiszen kalandos, vicces és szívhez szóló.
A szinkron egyébként első osztályú,
a narráció pedig – bár hatásvadász elem, itt mégis – nagyon indokolt, és sokat
hozzátesz a történethez és a filmélményhez.
Jeunet finoman adagolja az
infókat, a karakterei izgalmasak, a konfliktusok „működnek”, s nagyon ügyesen –
tapasztalt és ízléses rendező módjára – vezényli le filmjét. A tetőpontoknál
stílusos és „finom”, az emelkedett pillanatoknál pedig egy pillanatra sem ragadtatja
el magát.
Jó értelembe vett „bájos” mozi a
T.S. Spivet különös utazása!
Az út a fontos, nem pedig az érkezés!
80%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése