Mel Gibson imád pengeélen táncolni, s noha legújabb rendezésével
kapcsolatban sokan emlegetik a „szirupos”,
„érzelgős”, „szentimentális” jelzőket, tény, hogy az egykori Mad Max újra szárnyal, és ismét elemében
van! Gibson színészként nem sok említésre
méltó mozit produkált az elmúlt évtizedben, s legutóbbi direktori melója (Apocalypto) is több mint 10 éves már.
S hogy mi az oka annak, hogy ismét
ráirányult a filmvilág figyelme az ausztrál művészre? S hogy A fegyvertelen katona összesen 6 jelöléssel
vág neki a 89. Oscar-gálának?
Egyrészt a témaválasztás, azaz Desmond Doss csodálatos igaz története -
ami üvöltött a megfilmesítésért. Másrészt - ne feledjük – lehet gyűlölni a
tuskósága, a szókimondása és a szélsőséges nézetei miatt, de Gibson páratlan képességű
direktor! Igen, kedveli a teátrális megnyilvánulásokat és a túlkapásokat, de
azt nehéz tőle elvitatni, hogy ne lenne karakteres és nagyon is jellegzetes az
alkotói kézjegye. Harmadrészt, bár A
fegyvertelen katona finoman szólva sem árnyalja a Desmond Dossal történt eseményeket, s nem megy igazán a mélyére a
sztorinak, kétségkívül hatásos munka, amely felszínessége dacára is képes
pressziót gyakorolni az érzelmeinkre.
Nem utolsó sorban pedig: az Amerikai Filmakadémia imádja az ilyen
jellegű, profetikus hőst fókuszba állító based
on true story-kat, imádja, ha kisemberek visznek véghez nagy dolgokat, s végezetül:
imádja, ha az adott direktor ennyire odaadóan fetisizálja a hősét.
Gibson minden elvárt paraméternek eleget tesz tehát, mégsem érezni a
filmjén, hogy célzottan Oscarra pozicionált
mű lenne.
Oké, mindvégig a giccs határán egyensúlyozik
az alkotás, Gibson pedig nyughatatlan
jelleméből adódóan időnként hagyja is, hogy kitárulkozni kívánó, túlspilázott emóciói
utat törjenek maguknak; ugyanakkor látni, érezni, hogy a 61 éves művész szívét,
lelkét beletette a projektbe, s elhivatottan vezényelte le a filmjét.
Desmond Doss legfőképpen vallási, illetve lelkiismereti okokra
hivatkozva tagadta meg a fegyverviselést, majd lett a U.S. Army szanitéce, s a híres-neves okinawai ütközet hőse: közel 80 sebesült társát hozta le a
japán katonák által véres küzdelemben visszafoglalt Fűrészfok gerincéről.
Doss rendkívüli hős - tényleg marhára megérdemli a világ
figyelmét! Esetében még a pátosz is bocsánatos bűn, épp ezért meri Gibson már-már földöntúli, isteni
magasságokba emelni a karaktert.
Andrew Garfield remek partner a játékban – nagyon is megérdemelt az Oscar-jelölés -, Gibson pokoli jó mesélő, s a film második felében helyet kapó véres,
háborús szekvenciák brutálisan erősre sikeredtek – naturálisak és
feszesek!
S bár a második résztől
látványosan elkülönülő első, felvezető etapban a rendező valóban picit „corny” és banális, a casting annyira találó, hogy még az
egyértelmű naivitás ellenére is bájos, és szerethető tud lenni a film ezen
szakasza (is).
Gibsont azonban egyértelműen a csatajelenetek brutális kompozíciói,
a géppuskák által könyörtelenül lekaszabolt végtagok látványa, a
fegyverropogás, és a kiontott belek minél élethűbb ábrázolása hozza lázba!
Elképesztő ramazurit kreál az ürge; esztétikusat és módfelett erőszakosat!
A fegyvertelen katona végül nem „lődözi be” magát a legprominensebb
háborús filmek legfelső ligájába. Szimplán „csak” kitűnő kalandfilm – ha tetszik,
ha nem - fontos mondanivalóval, egyenes, egyértelmű üzenettel, egy kiválóan megformált főhőssel, s egy nagyon karakteres, fanatikus, mindenre
elszánt rendezővel.
Bevállaljuk/bevalljuk: szerettük - minden
felróható hibája ellenére!
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése