Németh László Gyász c. kisregényének fullasztó atmoszféráját
juttatta eszembe Kenneth Lonergan filmje
első blikkre, hisz A régi város is
olyasféle búskomor „sirató”, mint amilyen a magyar író által megénekelt Kurátor Zsófi története. De míg Németh László özvegyasszonya mesterségesen merevedik bele a gyász „klasszikus” pozitúrájába, addig Lonergan filmjének főalakja, Lee
Chandler a feldolgozhatatlan tragikum tehetetlen rabjává válik. A gyász Lee esetében nem társadalmi elvárás, nem
kötelező póz! Épp ellenkezőleg: ő maga tovább lépne, de képtelen rá!
Tisztában voltunk azzal, hogy Kenneth Lonergan kiváló író; a Manchester by the sea-hez foghatóan fájdalmas, melankolikus, mégis felemelő gyászéneket azonban még senki sem vitt vászonra ilyen rendkívüli módon! És senki nem volt még képes ilyen mindenre kiterjedő, részletes lélekrajzot filmen megjeleníteni – ilyen minimalista eszközökkel!
Mert hogy A régi város történetét tulajdonképpen egy – maximum két – tőmondatban
össze lehetne foglalni, a benne rejlő mélységekről, az érzelmi sokszínűségéről
azonban órákig lehetne regélni.
A központi alak, a Casey Affleck által elképesztően
hitelesen életre keltett Lee Chandler
finoman szólva sem a szavak embere. Szeretett bátyjának halál híre hallatán sem
képes semmilyen érzelmi megnyilvánulásra, szenvtelenül veszi tudomásul az elmúlást.
Egészen mellbevágó ez a közöny, ez a furcsa egykedvűség.
A haláleset után azonban Lee-nek kötelezően szembe kell néznie a
múlt árnyaival: vissza kell térnie a „régi
városba”, az origóra, ahol minden elkezdődött, s ahol egy végtelenül
tragikus esemény következtében számára minden véget ért.
Nem mindennapi az ív, amit a
történet bejár; meglepően szokatlan helyekre esik a dramaturgiai hangsúly,
valóságos érzelmi hullámvasút a film, amelyben nem csak a mi hangulatunk, hanem
a szereplők lelkiállapota is állandó mozgásban van. Nem rapszodikusság ez,
inkább csak maga az élet - az izeg-mozog! S Lonergan
színészei nem is színészek, sokkal inkább hús-vér emberek, akik elszenvedői
az élet tragédiáinak – csak úgy, mint te, vagy én!
Pilinszky Popper Péterrel folytatott beszélgetése pont idevág.
„...az élet dolgainak többsége nem megoldható. Legfeljebb jól-rosszul
elviselhető. Óriási a különbség közöttünk. Ti úgy gondoljátok, hogy az életben
problémák vannak és megoldásokra van szükség, én meg úgy gondolom, hogy az
életben tragédiák vannak, és irgalomra van szükség.” – mondja a költő, s
tulajdonképpen ugyanezeket a gondolatokat fogalmazza meg hasonló nyíltsággal,
természetességgel Lonergan is a
filmjében!
A régi város egészen kivételes mozi - minden évtizedben egy
ilyen születik! Nem harsány, nem hisztérikus – még az őrjítő tragikum dacára
sem -, nincsenek benne túlkapások, és könnyáztatta katartikus nagyjelenetek.
Ez a film ott belül, legbelül
zokog – méghozzá igen keservesen!
Mestermű!
95%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése