2017. február 19., vasárnap

Harc a szabadságért - Free State of Jones


Noha a 2013-as (és a 2014-es) esztendő egyértelműen Matthew McConaughey-é volt Hollywoodban (csodás filmek, Oscar és Golden Globe – díj, szuperlatívuszok minden mennyiségben), 2015-ben és 2016-ban nem sok említésre méltó történt a rendkívüli tehetségű művésszel. 


Gus Van Santtal és Naomi Watts-al közös projektje, a The sea of trees az Usa-ban megbukott - a kritikák is a porba tiporták -, és írásunk tárgya, a kosztümös, polgárháborús dráma, a Harc a szabadságért is ebek harmincadjára jutott. A kritikai visszhangja nem volt olyan szignifikánsan negatív, mint a The sea of trees-é, az ítészek viszont Konegi ezen moziját sem méltatták igazán. 


Simán megvolt az esély pedig, hogy a Free state of Jones komoly anyagi – és közönségsiker lesz. A témája tetszetős – hollywoodi/amcsi szemüvegen keresztül nézve legalábbis mindenképp -, s ráadásul McConaughey személyében egy karizmatikus színészt is sikerült maga mellé állítania a főként íróként ismert/elismert, de grandiózus, nagy ívű rendezéseiről is híres Gary Rossnak. 


Az amerikai polgárháborúban harcoló, majd dezertáló, s a konföderációs erők ellen forduló, délen valóságos polgárjogi hősként ünnepelt Newton Knight igaz történetét feldolgozó mozi lehetett volna Gibson A fegyvertelen katonájához hasonló nagy durranás is!
Ross filmje azonban bántóan tankönyvszagú! Mintha a rendező középiskolás történelemkönyvekből ollózta volna össze a sztorit. És azt is picit slendriánul, mellőzve az apró betűs részeket. 


A darabos szkript egyébként is rendre megbontja a sztori ritmusát, s ha a külcsínt vesszük alapul, ott is problémákba ütközünk: mindvégig az volt az érzetünk, mintha egy BBC-s, ’90-es években készült – nem éppen mai - kosztümös mozit néznénk. A történetvezetés is zavaros kissé, be-bekúsznak szereplők, majd eltűnnek – vagy ha maradnak, a cselekmény szempontjából teljesen irrelevánssá válik a jelenlétük -, és hát valljuk be, az eltapsolt 50 millás büdzsének a jótékony hatásait sem igen látni a végeredményen. Picit fapados, picit tévéfilmes a végeredmény!
Newton Knight Robin Hood – sztorijában ennél jóval több volt! 


De ha már jól „kiberzenkedtük” magunkat, jöjjön pár szintén nem elhanyagolható tényező az ellenpólust erősítendő!
Elsőként Matthew McConaughey, aki ezúttal is borzasztóan lehengerlő; elképesztően szuggesztív és karizmatikus. Már miatta megéri csekkolni a filmet! A másik fontos elem pedig a Kártyavár c. sorozat sztárja, az épp idén első Oscar-jelölését begyűjtő (Holdfény), s a díjra esélyesként pályázó Mahershala Ali, aki minden szempontból méltó partnere Koneginek! 


Kettejük játéka és hangsúlyos jelenléte miatt válik összességében pozitív élménnyé/vállalható produkcióvá a Harc a szabadságért


Ross munkájából az elképzelés, a határozott koncepció, a meglepetés ereje, s legfőképp a „vállalás” hiányzik! Túl kiszámítható és jólfésült - főként a témához mérten!
Matthew McConaughey rajongóknak azért nyugodt szívvel merjük ajánlani; és hát igen nyomós érv még a szenzációs Mahershala Ali is! 

60%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése