Brad Furman igaz történetet feldolgozó gengszter mozija meglepően
harmatosra és érzelemmentesre sikeredett. Pedig az
ilyen „beépülős” sztorik kiváltképp
izgalmasak tudnak lenni (lásd Donnie
Brasco; A tégla). Csak hogy az
imént említett filmeket valódi nagyágyúk dirigálták (a csodás Mike Newell és az isteni Martin Scorsese), Furman viszont
Az igazság árán kívül nem rendezett még igazán fenékbe rugdalós, ütős filmet.
A The infiltrator kétségtelenül morózusabbra sikeredett Ben Affleck és Justin Timberlake lájtos pókerpartijánál (Vakszerencse); a ritmusa ugyanakkor túlontúl töredezett, sok
benne az üresjárat és a jelentéktelen intermezzo.
Óriási szerencsénk, hogy a
rendkívül karakteres Bryan Cranston formálja meg Robert Mazur-t, a ’80-as évek egyik
leghírhedtebb „tégláját” (ügynökét), aki Bob
Musella fedőnévvel, menő pénzember (pénzmosó) álcával lett szépen,
akkurátusan beépítve az Escobar-gangbe,
hogy aztán aktív szerepet vállaljon a kolumbiai drogbáró galerijének
felszámolásában. Cranston adja a
sava, borsát a filmnek – csakis miatta válik nézhetővé Az Escobar ügy!
A szimplán csak „kokainkirályként” emlegetett Escobart a ’90-es évekre a világ egyik
leggazdagabb emberévé tette a „koksz”. És hát, mint a földgolyó összes hírhedt
gonosztevőjének és gengszterének, neki is megszámlálhatatlan gyilkosság és
bűntett íródott a számlájára aktív évei során.
Escobar komplett családokat mészárolt/mészároltatott le a ’80-as
évek derekán.
A drogbáró pl. saját építészét is
lelövette, miután az szerkezeti hibát vétett az 1979-ben felhúzott, 3000
hektáron fekvő hatalmas Escobar hacienda kivitelezésekor.
Az járt a legrosszabbul viszont,
aki pénzt kísérelt meg eltulajdonítani a kolumbiai gengsztertől. Egyik közeli
emberét, aki sikertelenül próbált meglovasítani tőle egy aktatáskával teli mocskos
pénzt, Escobar csatlósai 2 napon át
kínozták, s 2 egész napon keresztül adrenalin injekciókkal pumpálták, hogy a
férfi egy percre se veszítse el az eszméletét, s minden egyes pillanatát „kiélvezhesse”
az embert próbáló, kíméletlen tortúrának. Majd a drogbáró fogdmegjei – „kellemes”
záróakkordként - a fickó szeme láttára fejezték le annak feleségét és gyerekeit...
De történt olyan is, hogy Escobar egy házában rendezett összejövetel alkalmával, meghívott
vendégei szeme láttára, kvázi szórakoztató parti - elemként fojtotta bele kertjében
fekvő medencéjébe egyik alkalmazottját, aki szintén megpróbálta meglopni.
Szóval Robert Mazur különleges ügynök nem szarral gurigázott, baromira
volt tétje a ténykedésének! Az ügynök léttel járó feszkónak azonban majdhogynem híre, hamva sincs Brad Furman kimért, takarék lángon égő mozijában.
A film első felében a direktor borzasztóan
elaprózza a sztorit. Mintha meghaladta volna a képességeit az összetett, rétegelt
történet megfelelő rendezőelv szerinti interpretálása. Aztán egy ponton szerencsére
magára talál Furman, s a film is erősebbé,
energikusabbá válik – összességében azonban marad a szenvtelen hangvétel és a
rendezői tanácstalanság.
A The infiltrator jelenetek halmaza – nem kompakt filmélmény!
Kétségtelen, hogy vannak erős pillanatai – amelyek főként a nagyszerűen
teljesítő Bryan Cranstonnak köszönhetőek
-, ugyanakkor a szkript túlzottan darabos (és zavaros), a karakterek
elnagyoltak, a figurák lelki vívódásai felszínesek, s
nincsen igazi dinamikája a történéseknek: nem pulzál a sztori!
Cranston egyébiránt remek, Diane
Kruger nem különben, egy ilyen izgalmas, érdekfeszítő igaz történet azonban
sokkal összeszedettebb, s egyben lobbanékonyabb adaptációt érdemelt volna!
60%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése