…mintha Faulkner, Míg fekszem
kiterítve c. műve elevenedne meg Dee
Rees mozgóképes családregényében.
A különböző nézőpontok Faulkner nagyhatású alkotásában is
kiemelt szerepet játszanak; no persze rendezettebben, tagoltabban, és átgondoltabban, de végső soron Rees is valami hasonló stratégiai
húzással igyekszik kitágítani történetének perspektíváját.
A Nobel-díjas író úgy ismerte a Mississippi deltájának minden egyes
szegletét, mint a tenyerét. S ha nem is olyan mesterien, de most ez az
autentikus ábrázolás/korrajz/hangulat köszön vissza a fekete rendezőnő, Dee Rees Mudbound c. filmjében is. (Melynek
egyes jeleneteit egyébiránt kis hazánkban forgatták!)
A Greenville-be érkező McCallen
família, és a földjüket bérlő tisztességes, fekete földműves család, Jacksonék története nagyívű, eposzi méretű
mozi. Színvonalában kicsit talán egyenetlen, de rendkívül erős tabló az 1940-es
évek Amerikájáról. A fülledt délről. A háború gyötrelmeiről. De legfőképp a Mississippi vidékét (el)uraló
rasszizmusról, s a feketék faji megkülönböztetéséről.
A két család egy-egy sarja szinte
egyszerre érkezik haza a háborúból, Európából.
A hazatéréssel járó öröm azonban
egyikőjük számára sem tart igazán sokáig. McCallenék
jóképű, szoknyavadász Jamie-je
képtelen feldolgozni a háború borzalmait, s jobbára az ivásba menekül. A fiatal
Ronsel pedig azzal kénytelen
szembesülni, hogy az európai haladó gondolkodással ellentétben a csökött déli
mentalitás továbbra sem változott. Még mindig a hátsó ajtón kell távoznia a
helyi grocery-ből, s előre hajbókolni
a fehér földesuraknak. Jamie és Ronsel azonban barátságot kötnek, s
abban a pillanatban sejteni lehet (bár már a nyitó képsorok is ezt erősítik, keretes szerkezetbe foglalva a filmet), hogy itt valami
kellően tragikus esemény fogja zárni a történetet.
Ott munkál bennünk a kisördög:
elképzelhető, hogy a 4 Oscar-jelölés egyfajta kompenzáció a színes bőrű
művészek irányába az Akadémia
részéről (?)
Az azonban nem képezheti vita tárgyát, hogy színész fronton bivaly erős a Mudbound! Mary J. Blige Oscar
- nominációja teljesen jogos, de Garrett
Hedlund (és mély baritonja) is iszonyúan emlékezetes. Csak úgy, mint Carrey Mulligan, Jason Mitchell és Jonathan
Banks (a rasszista Pappy szerepében).
Icipicit didaktikus, és
hatásvadász, de erőtől duzzadó alkotás a Mudbound!
A fókuszt olykor elveszti, azaz: Dee Rees
esetenként beáldozza a „hatást” a történetmesélés oltárán. A dinamika azonban remek,
a sztori megindító, az operatőri munka csodálatos (Rachel Morrisonnak simán járna az Oscar!), a színészek pedig
lenyűgözőek!
Összességében szerettük!
70%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése